Módosul a Vidékfejlesztési Program öntözésfejlesztési pályázatajúlius 5, 2016Bővebben Az észak-alföldi régióban már fel is függesztették a hűtőgépcsere programot!július 5, 2016Bővebben Kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések támogatásajúlius 5, 2016Bővebben A KÉPZŐMŰVÉSZET KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSAjúlius 4, 2016Bővebben 300 millió forint közművelődési támogatás települési önkormányzatoknakjúlius 4, 2016Bővebben Továbbra is elérhető az állami projektértékelői szakértői névsorba történő regisztrációra vonatkozó felhívásjúlius 4, 2016Bővebben Otthon Melege Program: folytatódik a háztartási nagygépek cseréjejúlius 4, 2016Bővebben Megjelent A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése című felhívásjúlius 4, 2016Bővebben FELHÍVÁS KÖNYVTÁRAKKNAK A MÁRAI-PROGRAM VI. FORDULÓJÁBAN VALÓ RÉSZVÉTELREjúlius 4, 2016Bővebben