Érezte már, hogy cégvezetőként egyedül kell megbirkóznia a vállalkozást érintő súlyos feladatokkal? Sokszor egy elkapkodott döntés évekre megakadályozhatja a cég növekedését, fejlődését. A kisvállalkozások vezetőinek komoly felelőssége, hogy elfogadnak-e külső támogatást. Gyakran a cégvezetők gondolata éjjel-nappal a cégük körül forog, így előfordul, hogy elveszítik azt a kincset érő objektív látásmódot, ami elengedhetetlen lenne a probléma megoldásához. Ilyenkor egy kívülálló pénzben nem mérhető segítséggel, tanácsokkal tud hozzájárulni a cég sikeréhez. Ha úgy érzi, hogy Önnek is jól jönne egy-két építő jótanács, akkor keressen fel minket!

A Baranya Megyei Vállalkozói Központ munkatársai immár több, mint két évtizedes tapasztalat birtokában segítik a régió vállalkozásait.

Vállalkozásának átvilágítása során nemcsak az aktuális pályázati, visszatérítendő támogatások „kavalkádjában” segítünk személyre szabottan eligazodni, de többek között a karriercélok és lehetőségek, az egyéni képességek és készségek feltárására, a munkaerő-piaci re-integráció lehetőségének vizsgálatára, illetve ilyen irányú tanácsadásra és mentorálásra is alkalom nyílik.

A VÁLLALKOZÁS INDÍTÁSÁNAK 5 SZABÁLYA

Ma Magyarországon mintegy 430 ezer vállalkozás van bejegyezve, és a legfrissebb adatokból látható, hogy folyamatosan csökken a vállalkozói kedv, jelenleg 6% alatt van A felsőoktatásban tanuló fiatalok közel 90%-a inkább alkalmazottként, mintsem vállalkozóként szeretne dolgozni a jövőben! Pedig ennél valószínűleg sokkal többen lennének alkalmasak a feladatra. A vállalkozás indítása előtt azonban pár dolgot célszerű szakértő segítségével végiggondolni.

1. TŰZD KI A CÉLODAT!

Miért szeretnél vállalkozni? Mi lenne a szolgáltatásod, terméked? Hol szeretnéd magad 5 év múlva látni?
Ha tudod, hogy mit szeretnél elérni, ne félj segítséget kérni! Az ismereteidet persze folyamatosan bővítened kell majd, de az első lépés megtételéhez nem kell jogásznak, könyvelőnek és közösségi média menedzsernek lenned. Számos szervezet létezik, akit felkereshetsz – például a Baranya Megyei Vállalkozói Központ – ahol a munkatársak szakértő iránymutatást és tanácsot adnak. Előtted rengetegen bejárták az utat, amit kitűztél magadnak, tanulj a tapasztalatukból!

2. VÁLLALD A FELELŐSSÉGET!

Kezdő vállalkozóként hibázni fogsz. Törődj bele, a legsikeresebbekkel sincs ez másként!
Őszintén mérd fel, milyen képességekkel, készségekkel rendelkezel. Ha megvan benned a folyamatos tanulásra való hajlam, ha hiszel magadban és abban, amit csinálsz, akkor már szinte nyert ügyed van. Ekkor már csak a megfelelő formát kell megtalálni a vállalkozáshoz – egyéni legyen vagy társas?

Ám, ha félsz a felelősségvállalástól, az adminisztrációtól, a hitelfelvételtől, a döntéshelyzetektől, akkor sincs veszve minden. Egyrészt meghozhatod azt a tudatos döntést, hogy fejleszteni fogod önmagad például tanácsadás által, de találhatsz magad mellé üzlettársat is, aki kipótolja a hiányosságaidat.

3. A PÉNZ NEM LEHET AKADÁLY!

Minden vállalkozás elindításához szükséges némi tőke, ha pedig helyiség- és eszközigényed is van, akkor nagyobb kezdőtőke kell. Ebben az esetben megoldást jelenthet a mikrohitel, esetleg a vissza nem térítendő pályázati támogatás. Ha társas vállalkozást alapítasz, számolni kell az ügyvédi, bejegyzési költségekkel, és arra is fel kell készülnöd, hogy az első időkben nem biztos, hogy a bevételből teljes egészében finanszírozni tudod a vállalkozás működését.

4. NEM ESZIK OLYAN FORRÓN A KÁSÁT!

A vállalkozás indításával kapcsolatos gyakori tévhit, hogy fel kell adnod a jelenlegi munkahelyed és el kell dobnod mindent. Ez nem így van, sőt! Ha van állandó, 8 órás, bejelentett munkahelyed, akkor amellett, hogy a munkaadód alapvető anyagi biztonságot nyújt, még a járulékaidat is befizeti, amit egyébként neked kellene előteremtened. Készülj fel rá, hogy a vállalkozás néha lemondásokkal fog járni, de a fenti vállalkozási formában kisebb kockázatot vállalsz és lehetőséget adsz a vállalkozásodnak arra, hogy a maga tempójában tudjon növekedni.

5. EZ ÉLETED LEGFONTOSABB DÖNTÉSE, DE NE VEDD TÚL KOMOLYAN!

Azt szeretnéd, ha minden elsőre tökéletes lenne? Valószínűleg nem lesz az. Törődj bele, hogy egy vállalkozás sikeressége számtalan külső tényezőtől is függ, amire semmilyen ráhatásod sincs. Ezt azonban felszabadító élményként is megélheted!

Ügyelj arra, hogy a lehető legtöbbször konzultálj szakértőkkel, így csökkentheted leginkább a kockázatot. Ezek után tedd fel magadnak minden este a kérdést: a legjobb tudásom szerint megtettem mindent, amit a nap megkívánt? Ha „igen” a válasz, akkor már csak kitartás kell a sikerhez! Amikor eldöntöd, hogy vállalkozni kezdesz, keresd bátran a Baranya Megyei Vállalkozói Központ szakképzett munkatársait, akik a felsorolt pontok mindegyikéhez rengeteg segítséget tudnak nyújtani!