Az Európai Uniós pályázati alapnak (Európai Fejlesztési Alap – EDF), amelyet nagyrészt afrikai országok fejlesztését segíti elő Magyarország is befizetője. Magyar cégek is sikerrel pályázhatnak az Alapból finanszírozott programokra, projektekre.

Szeptemberben  a Kultúrafrika Alapítvány a Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési és Humanitárius Segítségnyújtási Főosztály támogatásával az Európai Fejlesztési Év keretében ingyenes képzést szervez Magyarország több nagyvárosában az Európai Fejlesztési Alapról és más, kevéssé ismert Európai Uniós pénzügyi eszközről.

Az ingyenes pályázati képzésen a résztvevő vállalkozások alapos felkészítést kaptak arról, hogy az Afrika 48 országára folyamatosan kiírásra kerülő fejlesztési lehetőségekre hogyan írjanak sikeres pályázatokat. Egyéb, kevéssé ismert pénzügyi eszközökről, például az Európai Szomszédsági Támogatási Eszközről (ENI), és a Development Cooperation Instrument (DCI) különböző földrajzi és tematikus finanszírozási eszközeiről is tájékoztatást kaptak. Valamint a képzés kihasználatlan afrikai pályázati lehetőségekre  is rámutatott.

Az Európai Fejlesztési Alap által finanszírozott projektek közül, amelyekre magyar cégek is sikerrel pályázhatnának, példaként említhető a technikai segítségnyújtás a zambiai Földművelésügyi Minisztérium számára 3,5 millió EUR értékben és a vízellátó rendszerek kiépítése Dél-Szenegál több régiójában, valamint a hűtőberendezések, számítógép- és autópark beszállítása Nigériába. Magyarország a 30,5 milliárd EUR költségvetésű 11. Európai Fejlesztési Alapba 187 millió eurót fizet be a 2014-2020 közötti időszakban, melynek keretében nagyrészt szub-szaharai Afrikában lehet projekteket megvalósítani.

Az afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni térség államai (AKCS), valamint a tengerentúli országok és területek fejlesztésére szolgál az Európai Fejlesztési Alap (European Development Fund – EDF) az Európai Unió első számú, együttműködést támogató eszköze. Az általános közösségi költségvetéstől különálló pénzügyi eszköz az EDF, melynek a tagállamok kétoldalú befizetései jelentik a forrásait.

Mivel afrikai az AKCS országok kétharmada, így a déli kontinensen használható fel a rendelkezésre álló összegek döntő többsége is. A magyar vállalatok is nagyobb sikerrel pályázhatnak az EDF projektekre, a  Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium által meghirdetett ’déli nyitás’ politikájával, a magyar-afrikai gazdasági, diplomáciai és kulturális kapcsolatok revitalizációjának időszakában, amennyiben jobban megismerik az Alap működését.

Az EDF többféle támogatást, támogatási elemet nyújt, például vissza nem térítendő támogatást, kockázati tőkét, magánszektornak nyújtott kölcsönt. A 2008-tól 2013-ig tartó időszakot fedte le a 10. EDF, 22,6 milliárd EUR volt a teljes költségvetési kerete. Az Alapba Magyarország 0,55%-os kvóta szerint125 millió EUR fizet be. A 11. EDF ciklus (2014-2020) teljes kerete 30,5 milliárd EUR, melynek Magyarország 0,615%-át adja majd, azaz 187 millió eurót fizet be az Alapba.

Félnapos ingyenes képzést tartott Pécset a Kultúrafrika Alapítvány és a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési és Humanitárius Főosztálya az Európai Fejlesztési Év és a NEFEFO által támogatott Mi Afrikánk: Lehetőségünk, Kötelességünk, Közös igényünk című projekt keretében.

A Kultúrafrika Alapítvány biztatja és támogatja a magyar cégeket abban, hogy merjenek nyitni Afrika felé, az egymilliárdos kontinens felé, mely a világ legdinamikusabban fejlődő régiójának számít gazdasági mutatószámait tekintve, és számos lehetőséggel kecsegtet, mint például az  Európai Fejlesztési Alap afrikai pályázatainak sikeres pályázati lehetőségeivel.

2015. október végén jelenik meg elektronikus formában egy tájékoztató füzet az Afrikai országaira kiírt EDF pályázatokról.

(forrás: http://www.pbkik.hu/)