Zalaegerszeg önkormányzatának rendkívüli pénzügyi támogatást nyújthat a kormány.

Hétfőn Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter megbeszélést folytatott Balaicz Zoltánnal, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármesterével, mely eredményeképpen rendkívüli pénzügyi támogatást nyújthat Zalaegerszeg önkormányzatának a kormány.

A megbeszélésen a Modern Városok Program Zalaegerszegre vonatkozó pontjait tekintették át. Ezen belül a Tudományos és Technológiai Park helyzete, a helyi gazdaság élénkítése és erősítése külön hangsúlyt kapott. Valamint a városon belüli közlekedést segítő Intermodális csomópont kialakításának lehetőségéről is tárgyaltak.

A város munkaerőpiaci helyzete is megbeszélésre került, mert elengedhetetlenné vált, hogy mihamarabb munkahelyteremtő beruházások valósuljanak meg a legnagyobb munkáltató korábbi elbocsátásai miatt. Mindehhez azonban pénzügyi támogatásra van szüksége a városnak, melyet a kormány elé fog terjeszteni a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A városban közel 200 új munkahely létesülhet a rendkívüli támogatással a csarnoképítési program keretében.

(forrás: kormany.hu, Miniszterelnökség)