megosztás
Várhatóan meghosszabbítják a gazdálkodók számára az egységes kérelem benyújtási határidejét, így az idei kérelmeiket egy héttel tovább, május 23-ig nyújthatják be szankciómentesen a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH).
Erről Gyuricza Csaba, az MVH elnöke számolt be hétfőn az MTI-nek.
Hozzátette, hogy néhány tagállam kérésére az Európai Bizottság lehetővé kívánja tenni az egységes kérelem benyújtási határidejének meghosszabbítását, várhatóan maximum egy hónappal, egyelőre még nem kidolgozottak jogilag ennek részletei.
Közölte, hogy Magyarország a bizottság kínálta lehetőségekkel élni kíván, de legfeljebb 1 héttel. Úgy ítéli meg a hivatal, hogy Magyarországon nincs lehetőség az egy hónapos hosszabbításra, mert a határidő túlzott módosítása az októberi előlegfizetést kockáztatná. Mintegy 61 ezer egységes kérelmet nyújtottak be az idén május 1-jéig az MVH-hoz. Ez valamivel kevesebb, mint tavaly.
Elmondta azt is, hogy mivel várhatóan változik a beadási határidő, módosulnak az egységes kérelmekhez kapcsolódó egyéb időpontok is. Az új struktúra 32 jogcímen teszi lehetővé a támogatás igénylését. A hivatalnál mintegy 170-172 ezer kérelem beérkezésére számítanak az idén, ebből megközelítőleg 50 ezer lesz az egyszerűsített kérelem. A 2016-ban igényelhető támogatási összeg összességében 410-420 milliárd forintot tesz ki, ez hasonló az előző évihez. Az idei támogatásokból a hivatal eddig mintegy 373 milliárd forintot fizetett ki a jogosult gazdálkodóknak. A fennmaradó 40-45 milliárd forint körüli összeget június 30-ig, a végkifizetés végső határidejéig fizetik ki.
(forrás: mvh.gov.hu, MTI)