A Földművelésügyi Minisztérium (FM) több dohányágazatot érintő rendeletet is a termelők érdekeinek megfelelően módosított.

A Magyar Közlöny 49. számában megjelent, az egyes agrártámogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló rendelettel több dohányágazatot érintő rendeletet is a termelők érdekeinek megfelelően módosított a Földművelésügyi Minisztérium (FM).

Meghirdette az FM összesen mintegy 3,5 milliárd forint keretösszeggel a dohányágazat 2016-ban esedékes átmeneti nemzeti támogatásait (ÁNT), amely a gazdáknak közel 620 000 forint/bázisjogosultságot jelent.

Mintegy 1,5 milliárd forint összegben termeléshez kötött csekély összegű támogatás teszi ki a támogatási rendszer másik részét. Növekszik a dohánytermesztők csekély összegű támogatásának mértéke is 2016-ban. A dohány szerkezetátalakítási program keretében a hektáronként 300 000 forintról 311 860 forintra emelkedik 2015. évi termelés után igényelhető csekély összegű támogatás mértéke. A módosítások eredményeképpen 900 000 forintot meghaladó támogatást kapnak hektáronként a dohánytermelők 2016-ban.

A kormány az uniós támogatások 2015. évi megszűnésével tisztán nemzeti forrásból biztosítja a jelentős élőmunka igényű dohánytermelés támogatását. Azok a gazdák részesülnek támogatásban, akik az új dohány szerkezetátalakítási programba bejelentkeztek 2015-ben.

Természetesen a 2016. évben is igényelhetnek termeléstől elválasztott, történelmi bázis alapú átmeneti nemzeti támogatást (ÁNT) a dohány szerkezetátalakítási programban résztvevő Virginia illetve Burley dohányfajtákat termelők. A 2017-ben esedékes támogatás pontos mértékét a többi ÁNT jogcímhez hasonlóan, a későbbiekben határozza meg az FM. Továbbra is elkötelezett abban a kormány, hogy továbbra is fennmaradjon az elsősorban Északkelet-Magyarországon és az Alföldön sokak számára megélhetést biztosító ágazat.

(forrás: kormany.hu, FM Sajtóiroda)