A gyermekétkeztetést fejlesztő pályázaton idén már 113 önkormányzat kapott támogatást köszönhetően a megemelt keretösszegnek.

Erről Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára számolt be pénteken este az M1 aktuális csatornán.

Elhangzott, hogy a gyermekétkeztetés fejlesztésére az eddig rendelkezésre álló egymilliárdon felül újabb egymilliárd forint keretösszeg erejéig részesülhettek támogatásban az önkormányzatok. A támogatást fordíthatják a konyhák, étkezők felújítása mellett egészségesebb alapanyagok beszerzésére is, az erre vonatkozó igényét összesen 953 település nyújtotta be.

Berczik Ábel kiemeltem, hogy tekintettel a nagy érdeklődére szintén tartalmaz egy egymilliárd forintos keretösszeget erre a célra a 2016-os költségvetési törvény. Várhatóan egy többéves program keretében lehet majd az összes jogos igényt kielégíteni. Úgy vélte:, hogy nem kizárt, hogy erre a célra 2016-ban is sikerül újabb forrásokat mozgósítani.
Ismertette, hogy átlagosan 2 és 30 millió forint közötti támogatásban részesültek a települések, amely nagy segítség a számukra.

Hangsúlyozta, hogy kizárólag olyan felújítások támogatására nyílik lehetőség, amelyek megfelelnek minden környezetvédelmi szabványnak, tartalmaznak energetikai korszerűsítéseket, illetve teljesítik az élelmiszerbiztonsági követelményeket is.

Hozzátette, hogy azok a pályázók, akik helyben termelt és készített élelmiszereket használnak fel előnyt élveztek a pályázaton.

(forrás: kormany.hu, MTI, NGM)