Szombathely történetében még nem kapott ekkora – 80-100 milliárd forintos nagyságrendben – támogatást, amelyet fejlesztésekre tud fordítani

Erről  Orbán Viktor miniszterelnök a Szombathelyi Városi Televízió kedd esti műsorának nyilatkozva számolt be azután, hogy a Modern városok program keretében megvalósuló helyi fejlesztésekről együttműködési megállapodást írt alá Puskás Tivadarral, Szombathely polgármesterével.

Elmondta, hogy a megállapodás szerint a Szent Márton városfejlesztési program újabb 5 milliárd forintos támogatást kaphat, erről majd a szerdai kormányülésen tárgyalnak. Ebbe a programba illeszkedik a jelenleg a belvárosban lévő autóbusz pályaudvar kiköltöztetése a vasútállomás mellé.

A kormányfő szerint a Szombathely és környékének árvízvédelmét szolgáló dozmati tározó megépítése szintén több milliárd forint támogatást igényel, amelynek költségeit teljes egészében az állami költségvetés állja majd.

Felsorolása szerint szerepel az is a megállapodásban, hogy kétszer kétsávos gyorsforgalmú utak lesznek a várost elkerülő utak, szintén kétszer kétsávos úttal kötik össze Szombathelyet és Kőszeget, illetve kétszer két sávval építik meg a Zalaegerszeg és Szombathely közötti gyorsforgalmi utat is. A megállapodásban még az ipari park korszerűsítése is szerepel.

Elmondta: „Szombathely történetében talán nem volt még olyan megállapodás, ami ebben a nagyságrendben, mintegy 80-100 milliárd forint értékben tudott volna fejlesztésekre fordítani”.
A vasi megyeszékhely további fejlődési esélyeiről szólva fontosnak nevezte, hogy megfelelő számban álljon majd rendelkezésre munkaerő a jövőben is, hiszen a munkanélküliség 3 százalék alatti Szombathelyen, és már munkaerő hiány tapasztalható.

Hozzáfűzte: „Ahhoz viszont, hogy a város vonzerejét meg lehessen növelni, több száz lakást kell felépíteni.”  Annak vizsgálatára, hogy ezt a lakásépítési programot beindítani milyen kormányzati segítséggel lehetne, egy közös munkacsoport felállításáról állapodtak meg.

(forrás: kormany.hu, MTI)