A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében kétmilliárd forintos pályázati felhívás jelent meg turisztikai fejlesztésekre, amelyre turisztikai desztináció-menedzsment (tdm) szervezetek pályázhatnak.

Erről Rákossy Balázs, Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára számolt be hétfőn az MTI-nek.

Hozzátette, hogy a Turisztikai szervezetek (tdm) fejlesztése című felhívás keretében helyi vagy térségi tdm feladatokat ellátó non-profit szervezetek terveikhez minimum 10 millió, maximum 85 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el. A desztináció egy olyan egy vagy több településből álló turisztikai terület, ahol a látogatók számára vonzó turisztikai attrakció mellett megtalálható az alapvető igényeket (szállás, vendéglátás, egyéb programok) kielégítő szolgáltatások kínálata is.

Elmondta, hogy a felhívás célja egy adott turisztikai régió versenyképességének javítása, a turisztikai kínálati elemek egységes szolgáltatási csomaggá alakítása. Fontos az adott turisztikai desztináció vonzerejének javítása és az ott elérhető szolgáltatásoknak és színvonaluknak pontosan meghatározott utazási célcsoportok igényeihez való alakítása. További célja a pályázatnak, hogy erősödjön a tdm szervezetet alkotó turisztikai szolgáltatók közötti együttműködés, tartós partnerség alakuljon ki az érdekelt köz- és magánszférabeli szereplők között.

Ismertette, hogy fontos szempont az is, hogy a fejlesztések eredményeként növekedjen az adott régióban a látogatószám és a költés értéke, valamint csökkenjen a vendégforgalom szezonális ingadozása. A felhívás keretében az NGM nyilvántartásában szereplő tdm szervezetek nyújthatnak be támogatási kérelmet; a helyi tdm szervezet esetében elvárás az, hogy legalább egy teljes, lezárt üzleti évvel rendelkezzenek.

(forrás: kormany.hu, MTI)