Ismét jelentkezhetnek a vállalatok a Magyar Adományozói Fórum hazai cégek számára kiírt, széles körben elismert szakmai pályázatára, a MAF Társadalmi Befektetések Díjra, amelyen az elmúlt évek során már több mint 100 hazai kiemelkedő vállalati támogatási program vett részt.

A 2006-ban alapított és 2010-ben megújított MAF Társadalmi Befektetési Díj a hazai vállalatok társadalmi befektetési programjait olyan minőségi szempontok alapján értékeli, mint a partnerség, a hatás és az innováció. A MAF kezdeményezése a cégek CSR teljesítményét értékelő szakmai díjak között különleges szerepet tölt be, mivel az egyetlen olyan elismerés a cégek számára, amely a felelősségvállalási tevékenységeken belül kifejezetten az egyes támogatói programokra fókuszál.

Már évek óta aktív és nagy tapasztalatokkal rendelkező cégek mellett azonban a társadalmi befektetések terén még frissnek számító kezdeményezéseket indító nagyvállalatok és KKV-k is sikerrel mérettethetik meg magukat. A MAF Társadalmi Befektetési Díj pályázatának célja, hogy a szakmailag megalapozott és a hosszú távú fenntarthatóságot is szolgáló stratégiai megoldásokat, példaértékű támogatói tevékenységeket széles körben ismertté tegye és felhívja a figyelmet ezek jelentőségére, ezen keresztül is ösztönözve az üzleti szektor proaktív társadalmi szerepvállalását, a szektorok közötti eredményesebb összefogást, valamint a hazai támogatói kultúra fejlődését.

 

További részletek: http://www.donorsforum.hu/hu/maf-tarsadalmi-befektetesek-dij és http://www.donorsforum.hu/hu/maf-tarsadalmi-befektetesek-dij/2015/biralat-2015