Pályázatot hirdet a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft az Emberi Erőforrások Minisztériuma  nevében „Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek működési és szakmai programjainak támogatása” címmel.

A pályázat célja a fogyatékos személyek szervezetei számára életminőséget javító szolgáltatásaik folyamatos működtetését állami támogatásokkal biztosítani, és a fogyatékos személyeket tömörítő és/vagy segítő szervezetek munkájához támogatást nyújtani.

A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény értelmében:
„A fogyatékos személy: az a személy, aki tartósan vagy véglegesen olyan érzékszervi, kommunikációs, fizikai, értelmi, pszichoszociális károsodással – illetve ezek bármilyen halmozódásával – él, amely a környezeti, társadalmi és egyéb jelentős akadályokkal kölcsönhatásban a hatékony és másokkal egyenlő társadalmi részvételt korlátozza vagy gátolja;”

Az alábbiakban kiemelt célok megvalósulását kívánják  támogatni a programban:

1. A fogyatékos személyeket érintő társadalmi szemlélet, kedvező irányú megváltoztatásához szükséges projektek támogatása.
2. A fogyatékos személyek és családjuk életminőségének javítását célzó projektek támogatása.
3. A fogyatékos személyeknek a társadalom életében való aktív részvételének elősegítését célzó projektek támogatása.

A  szolgáltatásba közvetlenül bevont személyek számától függ a megpályázható támogatás mértéke.  A maximálisan igényelhető támogatás összege 4 000 000 Ft. Önrész vállalása nem szükséges.

A rendelkezésre álló keretösszeg 64 200 000.

Benyújtási határidő 2015. június 15.

(forrás:http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/83c68255e917fff4c1256bd6006b51fa/8362128de93ae408c1257e4b002eb75d?OpenDocument)