2016-ban 13. alkalommal indítja el a K&H gyógyvarázs gyermekegészségügyi programját.

A program fő elemét képező országos pályázatra a társadalombiztosítási támogatással rendelkező, Magyarországon fekvőbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályai, illetve a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatok nyújthatják be jelentkezésüket

A K&H által felajánlott teljes támogatási összeg 20 millió forint, amely a zsűri döntése alapján kerül majd szétosztásra. Egy-egy intézmény maximum 4 millió forint értékű eszközökre, berendezésekre adhat be pályázatot.

A 2016-os pályázati évben kiemelt (de nem kizárólagos!) figyelemben részesülnek az elbírálás során azok a Magyarországon fekvő-, és/vagy járóbeteg szakellátást végző intézmények, szervezetek, amelyek a pályázatukban megjelölt eszközökkel a gyermekellátásban innovatív, a gyógyulást megkönnyítő, lerövidítő, biztonságosabbá tevő, a betegek megpróbáltatásait csökkentő célokat kívánnak megvalósítani.

A pályázatra 2016. június 3-ig lehet jelentkezni a pályázati anyagok leadásával.

Részletek: itt

(forrás: kh.hu)