A kormány Kárpát-medencei ösztöndíjprogramot indít mintegy 375 millió forintos kerettel.

Erről Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszélt pénteken, Budapesten.

Elmondta a Kárpát-medencei Felsőoktatási Kerekasztal alakuló ülésén, hogy egy hallgatói és egy oktatói mobilitási részből áll a program. Előbbire 234 millió, utóbbira 140 millió forint áll rendelkezésre a következő tanévben.

Kifejtette, hogy január 1-jétől a hallgatói alprogram szerződéseit kötik meg, az adott felsőoktatási intézményhez az ösztöndíjprogram finanszírozásához szükséges forrásokat kihelyezik, kezelési költség nélkül. Intézményenként változó lesz, a kínálattól függően a juttatás összege.

Közölte, hogy teljes mértékben autonóm módon dönthetnek az egyetemek, főiskolák arról, hogyan hirdetik meg a jelentkezést, illetve az adott képzést hogyan teszik vonzóvá. Az együttműködést a külhoni régiók között is szeretnék lehetővé tenni.

Az oktatói mobilitási alprogramról elmondta, hogyha Magyarországról oktatóra van szükségük a külhoni intézményeknek bármilyen képzéshez, akkor ezt vendégprofesszorként ezt úgy meg lehet oldani, hogy megmaradjon az itthoni státusz is. A tervek szerint 25-30 ember kiküldetése várható februártól, az igényeknek megfelelően bővülhet is a létszám. tervezik rövid távon ötven, hosszú távon akár négyszáz szolgálati lakás megvásárlását is.

Azt mondta, hogy a magyar nyelvű értelmiség megtartása az utánpótlás biztosítása, az anyanyelvi kultúra ápolása és fenntartása kulcskérdés. Az Erasmus-programra utalva hozzátette:, hogy olyan rendszert szeretnének létrehozni, amelyben a magyar-magyar viszonylatban is lehetséges a hallgatói mobilitás, hasonlóan az uniós hallgatói mobilitáshoz. Jelezte, hogy a hiánypótló képzéseket is támogatják.

Kitért arra is, hogy az egységes Kárpát-medencei felsőoktatási tér gyakorlatilag megvalósult. Bárhol is folyjon magyar nyelvű felsőoktatási képzés, arra egységesen tekintenek, ehhez igazították a törvényi szabályozást is. Tájékoztatása szerint a Kárpát-medencében jelenleg 12 magyar felsőoktatási intézmény 15 alap- és 6 mesterképzést működtet, csaknem 1200 hallgatóval. Emellett magyar nyelvű tanulmányokat 20, a szomszédos államok jogrendszere szerint működő intézményben mintegy 300 alap-, osztatlan, mesteri és doktori képzésben több mint 16 ezer hallgató folytat.

Tóth János, a komáromi Selye János Egyetem rektora azt mondta, örömmel veszi a programot az összes külhoni magyar felsőoktatási intézmény. Kiemelte, hogy hosszú évek óta, a kéréseiket meghallgatva az egységes Kárpát-medencei felsőoktatási térség kiépítését a kormány komolyan veszi.

Kitért arra is, ő maga hét éve küzd azért, hogy tudják akkreditáltatni a szlovák felsőoktatási rendszerben a képzéseiket. Náluk nagyon nehéz az akkreditált szakokra jó szakembereket találni, s 110 oktatójukból 36 magyarországi habilitált professzor.

(forrás: kormany.hu, MTI)