Magyarország versenyképességének javításában a logisztika, azon belül a közúti áruszállítás kulcsfontosságú tényező.

Erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) jubileumi ünnepségén beszélt..

A rendezvényen az állami finanszírozással megvalósuló hivatásos gépjárművezető-képzés kereteit rögzítő megállapodást aláírta a tárcavezető és Wáberer György miniszterelnöki megbízott, az MKFE elnöke.

Mintegy 6000 leendő gépjárművezető részére fedezi a C, C+E és D kategóriájú jogosítvány valamint az ehhez kapcsolódó GKI alapképzés megszerzésének költségeit a kormány. A kormány gazdaságpolitikájához jól illeszkedik az 5 milliárd forintos, uniós és hazai forrásból meghirdetett program, mivel továbbra is az a cél, hogy Magyarországon minél többen juthassanak biztos megélhetést jelentő munkához a gazdasági növekedés támogatása révén.

Emlékeztetett rá, 2012 óta folyamatosan emelkedik  az áruszállítási ágazat teljesítménye, az elmúlt 10 évben több mint két és félszeresére növekedett a magyar vállalkozások nemzetközi fuvarozási teljesítménye. 11 700 közúti fuvarozási vállalkozás működik Magyarországon, ezek 62 720 járművet, főként teherautót és nyergesvontatót üzemeltetnek. Meghaladja az 1500-at a személyszállító vállalkozások száma, és megközelíti a 15 ezret a buszoké.

Az új, államilag finanszírozott munkahelyteremtő-programról szólva kiemelte, hogy a közeljövőben. a régió logisztikai szolgáltató-központjává válhat Magyarország. A kormány a  magyar fuvarozók nemzetközi versenyképességét javítani kívánja, az ágazatban rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében. A mostani képzési támogatás mellett a 2014–20 közötti időszak első logisztikai témájú pályázati felhívása a GINOP 1. prioritás keretében még idén elérhetővé válik. Hozzátette még, hogy az elektromos meghajtású járművekkel történő áruszállítás meghonosítása Magyarországon a nemrég elfogadott Jedlik Ányos Terv egyik legfontosabb célkitűzése.

(forrás. kormany.hu, Nemzetgazdasági Minisztérium)