Az agrár-környezetgazdálkodási támogatás (AKG) pályázati felhívása még ebben a hónapban megjelenik.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kézikönyvvel segíti a támogatási kérelmek benyújtását.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében 159 milliárd Ft-os keretösszeggel induló új AKG pályázati felhívását szeptember végéig közzéteszik.

A korábbi AKG programhoz képest megváltozik a támogatás igénylésének menete. A támogatási feltételeket nem jogszabályokban, hanem pályázati felhívásban hirdetik meg, azokra pedig pályázatot (támogatási kérelmet) kell majd benyújtani.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara új kézikönyve ehhez nyújt segítséget. A társszervezetek (ME, FM, MVH, NÉBIH) közreműködésével készült kiadvány célja, hogy az érdeklődők átfogó képet kapjanak a támogatási lehetőségről, valamint elegendő információhoz jussanak ahhoz, hogy eldönthessék, szeretnék-e, tudják-e vállalni a támogatás igénybevételéhez szükséges előírásokat.

A kiadvány a VP AKG támogatás kereteit tartalmazza, a részletszabályokról teljes körűen a később megjelenő pályázati felhívásból, illetve a falugazdászoknál tájékozódhatnak az érdeklődők.

A kézikönyv innen tölthető le: http://nak.hu/images/Egyseges-kerelem/AKG-Kezikonyv.pdf

Szeptember utolsó hetétől elérhető lesz a falugazdász irodákban is.

A támogatás fő céljai a vidéki területek fenntartható fejlődésének támogatása, a környezet állapotának megőrzése és javítása, a mezőgazdasági eredetű környezeti terhelés csökkentése, környezetvédelmi szolgáltatások biztosítása, a természeti erőforrások fenntartható használatán alapuló mezőgazdasági gyakorlat erősítése.

Kiemelten kívánja továbbá támogatni a biodiverzitás megőrzését a természetes életkörülményeik között (a gazdaságban), a természet, a víz, és a talaj védelmét a termőhelyi adottságoknak megfelelő termelési szerkezet kialakításával, a környezettudatos gazdálkodás és fenntartható tájhasználat kialakításával.

Az AKG egy, a környezeti, természeti kihívásokra adott válaszintézkedés, ezért nem tekinthető támogatás kiegészítésnek, hanem a környezettudatosabb gazdálkodásból adódó többletköltségek és csökkenő bevételek kompenzációjára szolgál. Az AKG egy olyan önkéntesen vállalható kifizetési- és követelményrendszer, amellyel a gazdálkodók hozzájárulhatnak egy hosszútávon fenntartható agrárkörnyezet megteremtéséhez.

Az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés című felhívás tervezett megjelentetéséről szóló közlemény itt érhető el.

(forrás: http://nak.hu/)