Az Európai Bizottság szlovén-magyar kistérségek fejlődését előmozdító, határon átívelő fejlesztésekre irányuló programot jóváhagyta.

Erről a bizottság a honlapján számolt be.

18,6 millió euró, azaz mintegy 6,2 milliárd forint az új Interreg program értéke. A célja elsősorban a turizmus fejlesztése a szlovén-magyar határrégióban.

Corina Cretu regionális politikáért felelős biztos rámutatott, hogy: „Nem kétséges, hogy a helyi közösségek számára gazdasági előnyöket hoz a turisták növekvő száma”.

A turizmus fejlesztése mellett, az egészségügy és a szociális szolgáltatások terén erősítik a régió civil és nem kormányzati szervezetei közötti együttműködést is a programnak köszönhetően. 

Az unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja ad 14,8 millió eurót a 18,6 millió eurós keretösszegből.

Az Interreg program az összetartozó régiók fejlődését az Európai Unió határain belül és azon kívül is az együttműködési projektek támogatásával segíti. Több mint 100 együttműködési projektet irányoz elő összesen 10,1 milliárd euró értékben 2014 és 2020 közötti, immár ötödik periódusban.

(Forrás: MTI, http://www.vmkik.hu/)