Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter félmilliárd forintról 1,9 milliárd forintra emelte a lakossági mosógépcsere-pályázat támogatási keretét.

Erre számítani lehetett, ugyanis néhány óra alatt kifogytak a pályázati keretek, de a szabályoknak megfelelően további 24 órán át még nyitva volt a pályázat, pont ugyanennyivel többen adtak be szabályos pályázatot az eredetileg tervezettnél. November elejéig várható elbírálás.

A pályázatokat kezelő állami Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet (NFSI) Kft. közölte, hogy Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az Otthon Melege Program mosógépcsere-alprogramjában eddig rendelkezésre álló félmilliárd forintos keretet 1,9 milliárd forintra emelte 2015. szeptember 9-i hatállyal.

További tájékoztatásuk szerint az útmutató módosítása értelmében 120 napról 90 munkanapra módosult a befogadott anyagok elbírálására rendelkezésre álló határidő,  így legkésőbb október 31-ig felterjeszti a miniszterhez az NFSI a benyújtott pályázatokat. Kérik, hogy kövesse figyelemmel anyaga sorsát minden jelentkező az erre szolgáló internetes felületen.

A kormány térségenként más-más napon ez év július 1. és 15-e között nyitotta meg a mosógépcsere pályázati oldalait. Rendre 1-2 óra alatt kifogyott a félmilliárd forintból a különböző területekre jutó hányad, így röviddel a nyitás után le is zárták a befogadást mindenütt.

Azonban a kiírás szerint még nyitva kell hagyni a lehetőséget a beszüntetést követően 24 óráig, így a jelentkezéseket másnapig még be kellett fogadniuk. Emiatt pedig a keret kimerülése és a felfüggesztés után sokkal többen adták be pályázatukat, mint a hivatalos nyitott szakaszban, és így bár 12 ezer pályázattal számoltak csak, végül 40 ezret fogadtak be.

Ezt követően azt nyilatkozták, hogy tartaléklistára kerülnek azok, akik megfelelő pályázatot nyújtottak be, de nem jut nekik pénz. A beadott anyagok elbírálásról szóló közlemény még nem került ki, de várható volt a mostani döntés.

Egy mosógépcserére 12 ezer jelentkező esetén nagyjából ugyanannyi támogatás jut az 500 millióból, átlag 42 ezer forint, mint 1,9 milliárdból 40 ezernek, mely 47,5 ezer forint. Így nagy valószínűséggel már most, az első körben támogatást kap minden szabályos jelentkező, és nem kell tartania attól, hogy tartaléklistára teszik.

Mivel a július 1-15 közötti beadási időpontoktól számított 90 munkanap novemberben elején-közepén jár le, az üzenetet akkor várható.

(forrás: http://nol.hu/)