Az Irinyi-terv célja, hogy megteremtse a magyar gazdaság hosszú távú növekedésének hajtóerejét.

Erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter számolt be a kormány iparstratégiáját bemutató sajtótájékoztatón.

A dokumentumban megfogalmazott program szerint Magyarország 2020-ra az unió legiparosodottabb államai közé tartozik majd.

Elmondta, hogy az Irinyi Jánosról elnevezett iparstratégia a fejlesztés fő irányait jelöli ki. Mint fogalmazott, az irányelvek megvalósításával a kormány tovább erősíti a nemzeti ipart, épít az innováció erejére, segíti az új munkahelyek létrejöttét, és támogatja a hazai vállalatok verseny- és exportképességének növelését.

Az iparstratégia kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős szakminiszter kijelentette, hogy ahhoz, hogy modernebbé váljon az ipari termelés szerkezete, és elmozduljon a magasabb hozzáadott értékű termelés felé, át kell állni az innováció vezérelt gazdaságra, az iparnak a tudásra, a kutatás-fejlesztésre, a felsőoktatásra és a szakoktatásra kell támaszkodnia.

Varga Mihály elmondta, hogy a feldolgozóipar megfelelő ütemű bővülését új technológiák alkalmazásával, az energia- és anyaghatékonyságát növelésével, a területi egyenlőtelenségek megszüntetésével, a munkahelyteremtés ösztönzésével és a hazai erőforrások minél nagyobb mértékű hasznosításával lehet elérni. Mindemellett a tárcavezető hét kiemelten fejlesztendő területet is megnevezett, így a járműgyártást, a specializált gép- és járműgyártást, az egészségipart és -turizmust, az élelmiszeripart, a zöldgazdaságot, az infokommunikációs szektort, valamint a védelmi ipart.

Hozzátette, hogy a nagyszabású koncepció megvalósításához szükséges pénzeszközöket részben uniós, illetve állami forrásból biztosít a kormány. Emlékeztetett, hogy a 2020-ig hazánk rendelkezésére álló 12000 milliárd forint uniós forrás 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítják.

Új eleme az iparfejlesztési támogatásoknak a nemzeti forrású nagyvállalati beruházási támogatás, amellyel a valós piaci teljesítményre és fejlődésre képes hazai nagyvállalatokat kívánja a kormány segíteni abban, hogy megőrizzék és erősítsék a már elért pozíciójukat.

Hangsúlyozta, hogy a stratégia egyik célja, hogy az ipar aránya a bruttó hazai termékben (GDP) a jelenlegi 23,5 százalékról 30 százalékra emelkedjen 2020-ig. Ezzel párhuzamosan csökkenteni kell az ipar egyoldalú függését a járműgyártástól és a hozzá kapcsolódó beszállítói iparágaktól, meg kell erősíteni a többi ágazatot is, a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés biztosítása érdekében.

Leszögezte, hogy az Európai Unióban a tervek szerint az ipari termelés arányát 2020-ra 20 százalékra növelik a jelenlegi 16 százalékról. Magyarországon a 30 százalékos arány eléréséhez évente átlagosan 7 százalékos ipari termelési növekedés szükséges, amihez az elmúlt években látott növekedési ütemet kell továbbra is biztosítani.

(forrás: kormany.hu, Nemzetgazdasági Minisztérium)