A  Földművelésügyi Minisztérium által indított programban húsz település önkormányzata nyert idén összesen 173,5 millió forint támogatást.

Húsz település önkormányzata nyert idén összesen 173,5 millió forint támogatást a Földművelésügyi Minisztérium által indított programban, amelynek célja a falusi szőlőhegyek, gyümölcsösök, a települések határában lévő egykori zártkertek, sokszor gondozatlan földrészleteinek megújítása.

Erről V. Németh Zsolt, a szaktárca államtitkára beszélt  csütörtökön a Vas megyei Oszkón.

Elmondta, hogy olyan önkormányzatok kapcsolódhattak a meghirdetett országos programhoz, nyújthattak be egyedi támogatási kérelmeket, ahol már valamiféle előkészítő munka, közös gondolkodás a baromfitartás segítésére, vagy éppen az egykori falusi szőlőhegyek, gyümölcsösök őshonos fajtáinak a visszatelepítésére elindult.

Hozzáfűzte, hogy több mint 200 ezer hektár zártkerti terület van az országban, több mint 1 millió 150 ezer földrészlettel, amelyek osztatlan közös tulajdonban vagy éppen egyéni tulajdonban vannak, ám ezek egy jelentős részét nem tudják, vagy nem akarják megművelni a tulajdonosok. Emiatt a falusi szőlőhegyek sem töltik be azt a szerepet, mutatják azt a képet, mint régen.

A Termelő Falu elnevezésű programban, amely a Tanyafejlesztés Program része a zártkerti revitalizációban részt vevő településeken kívül támogatásban részesülhettek olyan önkormányzatok is. amelyek külterületeken valósítják meg a baromfitartási programjukat, a támogatási összeget igazoltan őshonos tenyészállatok kihelyezésére fordítják.

Hangsúlyozta, hogy a szaktárca célja a mintaprogramok támogatásával, hogy az arra rászoruló családok számára nyújtson segítséget az önkormányzatokon keresztül.

Arról is szólt, hogy régen a falusi szőlőhegyeken zajló munka és közösségi élet, a helyi termékek készítése ugyanúgy hozzátartozott a mindennapokhoz és az állattartással együtt jelentősen hozzájárult a megélhetéshez. Példaként említette a sajtótájékoztatón Oszkót, ahol egy civil szervezet, az Oszkói Hegypásztor Kör tagjai a helyi szőlőhegyen omladozó pincesorban rejlő értékeket és lehetőségeket már évtizedekkel ezelőtt felismerték.

Hosszú Zoltán, Oszkó polgármestere elmondta, hogy a támogatásként elnyert 10 millió forintból 250 gyümölcsfát szeretnének elültetni 2 hektárnyi területen, közmunkásokat is be akarnak vonni a munkába, a terület gondozását pedig az egyesületre bízzák.

Kovács István, az oszkói Hegypásztor Kör elnöke emlékeztetett, hogy 30 évvel ezelőtt helyi fiatalok alapították az egyesületüket, azzal a céllal, hogy őrizzék a népi kultúra, a népi építészet, a helyi hagyományok értékeit.

(forrás: kormany.hu, MTI/FM Sajtóiroda)