A kecskeméti Fókusz Takarékszövetkezetben nyíló MFB Pont ünnepélyes átadásával 2016. május 24-én hivatalosan is elindult az európai uniós visszatérítendő pénzügyi eszköz források közvetítésére kialakított MFB Pontok hálózata.

Elsőként huszonhat Pont kezdte meg működését megyei jogú városokban illetve a fővárosban, de egy hónapon belül további száz MFB Pont megnyitását tervezi a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB). A vállalakozásokat a 44 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett Mikro, Kis- és Középvállalkozások Versenyképességének Növelése Hitellel várják – 0%-os hitelkamat mellett.

A Kormány célkitűzéseinek megfelelően új értékesítési hálózatot hozott létre az MFB az uniós források gyors és hatékony kihelyezéséhez. A közbeszerzési eljárás útján kiválasztott négy-tagú konzorcium, a Takarékbank Zrt., a B3 TAKARÉK Szövetkezet, a Budapest Bank Zrt. és az FHB Zrt. vállalták, hogy az uniós hitel- és vissza nem térítendő forrással kombinált hiteltermékeket saját fiókhálózatukon belül, az MFB Pontok arculatával megkülönböztetett fiókokban közvetítik.

A kecskeméti MFB Pont ünnepélyes megnyitóján Németh Lászlóné, a Nemzeti Pénzügyi Szolgáltatásokért és Postaügyekért Felelős Államtitkárság vezetője úgy fogalmazott, hogy olyan új, hatékony modellt hoztunk létre az európai uniós visszatérítendő pénzügyi eszköz források közvetítésére, mely más tagállamok számára is követendő példa lehet. Ezzel nemcsak olcsó forráshoz juttatjuk a pályázókat, de meg tudjuk erősíteni a hazai pénzügyi rendszert is.

Sebestyén István, a kecskeméti Fókusz Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője, a Takarékbank Igazgatóságának elnöke elmondta, hogy kifejezetten vállalkozásoknak szól a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében meghirdetett első termék, egy 0%-os kamatozású hitel, amelyet termelőeszközök, beruházások és járulékosan forgóeszközök beszerzésére lehet felhasználni.

Akár 15 éves futamidővel, egyszerűsített bírálati eljárással vehető igénybe a Mikro, Kis- és Középvállalkozások Versenyképességének Növelése Hitel minimum 1 millió, maximum 600 millió forint összegben, minimálisan 10 %-os saját forrás mellett. Az MFB a hitelhez akár 1 éves rendelkezésre tartást, a tőketörlesztésnél 1 éves türelmi időt is ad.
Egy hónapon belül újabb száz követi majd a Budapesten és a megyei jogú városokban most megnyílt 26 MFB Pontot, összesen 442 MFB Ponton fogadják majd a vállalkozásokat év végéig.

A Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára, Rákossy Balázs elmondta, hogy az 2014-2020-as uniós ciklusban a visszatérítendő támogatások terén jelentős, közel 730 milliárd forintos keretösszeg, mintegy 75%-át hirdeti meg a Kormány a ciklus első felében. Kiemelte, hogy a hatályos éves fejlesztési keret szerint 2016-ban 4 hitel, 9 kombinált termék, 4 kockázati tőke és 2 garancia program kerül meghirdetésre.

Németh Lászlóné, a Nemzeti Pénzügyi Szolgáltatásokért és Postaügyekért Felelős Államtitkárságának vezetője elmondta, hogy a Kormány szándékai szerint a 442 Ponton felül további MFB Pontok megnyitása várható, melynek köszönhetően újabb pénzintézetek csatlakozhatnak a rendszerhez. Az MFB a hálózat bővítésére a közeljövőben közbeszerzést ír ki, melynek köszönhetően közel 650 MFB Pont lesz az országban.

Az MFB Pontok hálózatáról, illetve az első termékről részletes információ olvasható az www.mfbpont.hu oldalon.

(forrás: profitline.hu)