Karcagon egy szakmai rendezvényen számolt be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke arról, hogy az egységes agrártámogatás keretében mintegy 400 milliárd forintnyi összeghez juthatnak a magyar gazdák. 

A kérelmeket június 16-ig még be lehet adni a támogatás napi 1 százalékos csökkenése mellett.

Gyuricza Csaba „Az őszi kalászos fajtabemutató” című szakmai napon a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ (DE ATK) Karcagi Kutatóintézetében közölte, hogy több mint 30 féle agrártámogatást igényelhetnek a gazdák az eddig körülbelül 5 millió hektárra beadott egységes kérelem keretében.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője, Szépe Ferenc mondta el, hogy akkor lehet sikeres Magyarország, ha kiemelten támogatják az agrárkutatást, valamint a gazdák és a kutatók együttműködése szükséges, hogy „kétirányú legyen” a tudás és tapasztalatcsere. A kalászos gabonák, a kukorica, az egyes fehérje-, olaj- és egyéb ipari, illetve takarmánynövények nemesítéséhez kifejezetten kedvezőek Magyarország környezeti adottságai, és múlhatatlan érdemeket vívott ki a karcagi kutatóközpont ezen a téren.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság megyei igazgatója, Kiss Róbert arról számolt be, hogy a gabonafélék jelentős hányadát foglalják el a mintegy 370 ezer hektáros megyei szántóterületnek. A megyében 115-130 ezer hektáron termelik évek óta az őszi búzát, ez pedig több, mint 10 százaléka az országos vetésterületnek. A gazdák körben némi aggodalomra ad okot, hogy a tavalyi tonnánkénti 45-46 ezer forinthoz képest nem nagyon változott a búza felvásárlási ára. Komoly gondokat okozott a belvíz és a mezei pockok pusztítása.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke, Hubai Imre Csaba és a DE ATK főigazgatója, Komlós István együttműködési megállapodást írt alá az eseményen. A mezőgazdasági kockázatcsökkentés, a víz- és energiatakarékos gazdálkodás elérésére törekednek a felek a megállapodás értelmében, és rögzítik, hogy a kutatási eredmények gyakorlati alkalmazását fontosnak tartják.

Szépe Ferenc és Komlósi István Gyuricza Csabát Vezekényi Ernő-díjjal tüntette ki az eseményen a karcagi nemesítési fajták hazai és nemzetközi népszerűsítése terén kifejtett munkájáért. Vezekényi Ernő a karcagi Növénynemesítő Telepet megszervezte és vezette 1947-ben, a és  az Agrártudományi Központ Tanácsa alapította a róla elnevezett díjat

(forrás: http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/agrargazdasagert-felelos-allamtitkarsag/h , MTI/FM Sajtóiroda)