A kialakult válsághelyzetre való tekintettel a tejtermelők az idén a tervezetten felül mintegy 4 milliárd forint többlettámogatást kapnak.

Valamint átmenetileg segíthet a gazdák likviditási helyzetén területalapú támogatások előrehozott kifizetése is.

Erről Czerván György, agrárgazdaságért felelős államtitkár számolt be a Közös Agrárpolitikáról szóló szakmai konferencián az OMÉK-on.

Kifejtette, hogy október 15-ig 26,9 milliót, azaz közel 8,4 milliárd forintot kapnak vissza a hazai termelők az Unió válságalapjából a pénzügyi visszatérítés keretében. Ebből az összegből a teljes keret 13,3%-ára, azaz közel 1,12 milliárd forintra jogosultak a tejtermelők a mezőgazdasági területeik, valamint a 2014-ben működő különleges tejtámogatás révén.

Hangsúlyozta, hogy ehhez jön még az Európai Unió tejpiaci válsághelyzet kezelésére fordítható 420 millió eurós forrása, amelyből 9,51 millió eurót, mintegy 2,9 milliárd forintot tud Magyarország kifizetni a tejtermelőknek célzott támogatásként. Agrárdiplomáciai siker, hogy bár csak az unió tejtermelésének csak 1,15%-át adja hazánk, több mint 2,5%-ot kaptuk meg a keretből.

Szintén jelentős eredmény, hogy felemelte az előlegfizetés mértékét a Bizottság magyar kezdeményezésre, így október 16-ától a közvetlen kifizetések 70 százalékát lehet folyósítani, kiemelten az alaptámogatás, a zöldítési komponens, a tejhasznú tehén és a juh esetében. Az Európai Központi Bank szeptember 30.-i hivatalos forint/euró alapján történik az előlegfizetés.

Beszélt még arról, hogy SAPS támogatást idén összesen mintegy 174 ezer gazdálkodó igényelt, közel 5 millió hektárra az előzetes adatok alapján. Várhatóan mintegy 220 euró, megközelítőleg 70 ezer forint lesz az alaptámogatás, melyet kiegészítve még mintegy 20 ezer fontnyi támogatásra lesznek jogosultak a fiatal gazdálkodók.

Kifejtette, hogy a jégesővel sújtott településen gazdálkodó termelők részére teljes mértékben kamat- és költségmentessé teszi a  Földművelésügyi Minisztérium a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerben az Agrár Széchenyi Kártya, valamint az MFB Agrár illetve TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogramját.

(forrás. kormany.hu, FM Sajtóiroda)