A politika dolga, hogy lehetőséget teremtsen a tehetségek kibontakozására.

Erről Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a TALENTn Tehetségfórum budapesti állomásán, csütörtökön a Várkert Bazárban.

A miniszter szavait az esemény szervezői az MTI-hez eljuttatott közleményben idézték.

Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az országnak nagy szüksége van a fiatal tehetségekre.

Elmondta: „Versenyhelyzetben vagyunk Közép-Európában, és versenyben van kontinensünk is.”  Hozzátette, hogy az ország legfőbb erőforrása az ember, a tehetségek jelentik az ország versenyképességét, a tehetséggondozásra ezért kiemelt figyelmet kell szánni.

Kiemelte, hogy önmagában nem elég tehetségesnek lenni, lehetőséggel is találkoznia kell. „A kormány felelőssége, hogy megteremtse a tehetségek számára szükséges lehetőséget, és utat nyisson előttük. A Miniszterelnökség minden támogatást megad ehhez.”

A szervezők emlékeztettek, hogy a TALENTn Tehetségfórum második alkalommal kínál lehetőséget a fiatal tehetségek találkozására. Ötven kiválasztott, tehetséges fiatalnak biztosít lehetőséget egy hat hónapos mentorprogramban való részvételre a Széchenyi 2020 keretében támogatott program. A kulturális, tudományos és gazdasági élet elismert személyiségei a mentorok.

A TALENTn Tehetségfórum novemberben a budapesti rendezvény után további öt egyetemi városba, Debrecenbe, Szegedre, Pécsre, Győrbe és Dunaújvárosba „látogat el”.

(forrás: kormany.hu, MTI)