A kis és közepes élelmiszer-feldolgozó vállalkozások fejlesztésére 2020-ig hozzávetőleg 300 milliárd forintos pályázati forrást nyit meg az Európai Unió.

A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Nagy István Győrben, a 13. Kenyérfesztiválon és Kézműves Találkozón azt hangsúlyozta, hogy az Európai Unió 2020-ig hozzávetőleg 300 milliárd forintos pályázati forrást nyit meg a kis és közepes élelmiszer-feldolgozó vállalkozások fejlesztésére.

Hozzátette, hogy az elmúlt 20 évben erre a célra felhasznált összes támogatást meghaladja ez az összeg. Megemlítette, hogy egyre élénkül a vásárlói érdeklődés a jobb minőségű alapanyagokból készített, hagyományőrző pékáruk és az újfajta, egészséges péksütemények iránt, emiatt a gyártási technológia korszerűsítése és gazdaságosabbá tétele elengedhetetlen.

Emlékeztetett arra is, hogy a különleges minőségű sütőipari termékekre vonatkozó irányelvet a minisztérium a szakmával együtt kidolgozta és a Magyar Élelmiszerkönyvben 2012 közepén megjelentette. A szektor beruházási hajlandóságának növelését fontos célként jelölte meg. Reményei szerint a jövőben ösztönzően hatnak a viszonylag kedvezően elérhető vállalkozói hitelek és az európai uniós pályázatok.

Beszélt még arról is, hogy stabilizálja az ágazat piaci helyzetét az egyre korszerűbb, az egészséges táplálkozást elősegítő, versenyképes élelmiszerek előállítása.

(forrás: http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/, FM Sajtóiroda)