Egyre jobbak Európában az informatikai innovációval foglalkozó induló vállalkozások, a startup cégek fejlődéséhez szükséges feltételek, az utóbbi években az iparág sikerét elősegítő környezet alakult ki a kontinensen – mondta Erik Magdanz.

Az utóbbi időszakban javulás figyelhető meg, “a félelem csökken, az optimizmus erősödik” – mondta Erik Magdanz. Szerinte a startup színtér szerkezete is kedvező Európában. Budapesten, Berlinben, és egy több városban alakultak ki centrumok, ami a Szilícium-völgyre koncentrálódó, egyközpontú amerikai felépítménnyel szemben jobban ösztönzi a fejlődést – tette hozzá.
Kifejtette, ugyanakkor egyelőre nem eléggé törekvőek, elszántak és “a szó pozitív értelmében mohók” a startup cégeket építő európai vállalkozók, és a finanszírozási feltételeket is javítani kell. Különösen a kezdeti, “agresszív növekedési” szakasz finanszírozáshoz kell több segítség, mert az induló cégek nehezen szerzik meg az első, általában 1-5 millió euró közötti nagyságú tőkeinjekciót.

(Forrás: MTI)