490 milliárd forint áll rendelkezésre kifejezetten a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban.

Erről Rákossy Balázs , a Nemzetgazdasági Minisztérium, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára számolt be csütörtökön Békéscsabán.

A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett konferencián kifejtette, hogy a Gazdaságfejlesztési- és Innovációs Operatív Program (GINOP) összesen 2700 milliárd forintos keretéből eddig 26 pályázatot írtak ki kkv-k számára, és további 26 jelenik meg még az idén.

Hozzátette, hogy a kiírni tervezett 26 pályázatból öt kifejezetten a mikro-, kis- és középvállalkozásokat célozza meg összesen több mint 32 milliárd forint értékben.
Ismertette, hogy a már megjelent 26 pályázatból 1,1 milliárd forint értékben 25 Békés megyei pályázó nyert el támogatást, két békéscsabai pályázót pedig 286 millió forintos támogatásban részesítettek.

Elmondta, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) Békés megye 57,9 milliárd forintot hívhat le 2020-ig, Békéscsaba pedig 13,2 milliárd lehívására lesz jogosult.

A dél-alföldi régió 1300 milliárd forintot költhetett el a 2007-2013-as ciklusban a, Békés megye a Gazdasági Operatív Program keretéből 26 milliárd forintos támogatásban részesült és a Regionális Operatív Programból 57,5 milliárd forinthoz jutott hozzá. A megyeszékhely, Békéscsaba összesen 17,7 milliárd forintot kapott a két programból, amelyből csaknem 400 projektet valósítottak meg.

Emlékeztetett, hogy tavaly Magyarországon 3,7 százalékos volt a gazdasági növekedés, és 3 százalék várható idén is. 6800 milliárd forint értékű beruházás valósult meg az országban 2014-ben, és rekordösszegű, 1850 milliárd forintnyi uniós támogatást fizettek ki. Folyamatosan nő a munkahelyek száma, több mint 550 ezer állás jött létre 2010 óta, ebből több mint 300 ezer a versenyszférában.

Hangsúlyozta, hogy szeretnék, ha folytatódna ez a trend, a kormány emiatt döntött úgy, hogy gazdaságfejlesztésre fordítja az új hétéves ciklus forrásainak több mint 60 százalékát.
Véleménye szerint az EU-ban is „sikertörténetnek” számítanak a kkv-kat segítő mikrohitelek, ezen a téren, a tanácsadás és a helyi vállalkozásfejlesztési központok létrehozása mellett a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokat a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány segítheti.

Farkas Zoltán Imre, a Magyar Államkincstár támogatási igazgatója a konferencián elmondta, hogy 456 milliárd forintot írnak ki a megyék számára év végéig a TOP-ból, 206,5 milliárdot pedig a megyei jogú városok számára.

Az alapításának 25. évfordulóját ünneplő Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány célja olyan helyi és térségi érdekszférákon is túlnyúló tevékenységek, gazdaságfejlesztő programok megvalósítása, mely a mikro-, kis- és középvállalkozások létrejöttét és megerősödését, versenyképességük fokozását, növekedési esélyeik bővítését támogatja.

(forrás: kormany.hu, MTI)