A megváltozott munkaképességűeknek szóló, októberben meghirdetett pályázat az előző periódushoz képest sokkal komplexebb, a program része lett a bértámogatás mellett a munkaerőpiaci közvetítés és felkészítés is.

Erről Czibere Károly államtitkár számolt be.

Kifejtette, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) pályázata a megváltozott munkaképességű emberek nyílt munkaerőpiaci elhelyezkedését hivatott segíteni, a rendelkezésre álló munkahelyek számát növelni, ennek érdekében pedig mind a munkáltatók, mind pedig a munkavállalók felkészítésére szükség van.

Hozzátette, hogy  „emellett elengedhetetlen a társadalmi érzékenyítés is”, ami szintén része a programnak.

Köpeczi-Bócz Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy erre a programra összesen tízmilliárd forint jut erre 2017. december 31-ig. Közölte, hogy olyan cégek indulhatnak az Emmi új pályázatán, amelyek az úgynevezett akkreditációs listán rajta vannak és rendelkeznek tanúsítvánnyal, vagyis a fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására a megfelelő munkakörülmények kialakításával, akadálymentesítéssel felkészültek.

Hozzátette, hogy egységesebb képet ad a lehetőségekről az akkreditációs lista, támpont a munkaerő-közvetítést és -felkészítést segítő civil szervezeteknek, valamint a munkavállalóknak is. Változás továbbá, hogy a programhoz csatlakozhatnak már a 30 százalék alatti munkaképességgel rendelkező emberek is, mivel azt mutatatták az előző évek tapasztalatai, hogy idővel fejlődés volt az egyes kategóriákban.

Közölt, hogy az az elképzelés, hogy a civil szervezetek segítségével minél több munkaadó megismerje a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalban (NRSZH) kifejlesztett módszereket, ezáltal pedig több, megváltozott munkaképességű ember végezhessen értékteremtő munkát.

Köpeczi-Bócz Tamás megjegyezte, hogy sok foglalkoztató felvenne megváltozott munkaképességű embereket, de nincs tisztában a szabályokkal, nem tudja, mennyi a többletköltség, milyen környezetet kell kialakítani és ez mekkora beruházással jár.

Tájékoztatott arról is, hogy a kormány a vállalása alapján 2020-ig 75 százalékra növeli a foglalkoztatási rátát minden szegmensben, ezáltal a csökkent munkaképességűek körében is. A program mintegy 6 ezer embert ér majd el 2017-ig, közülük 4200 munkavállaló kompetenciafejlesztésre, 400 jelölt pedig szakmai képesítésre kap lehetőséget.

Czibere Károly is beszámolt az eddig elért eredményekről. Például haladásnak nevezte, hogy a megváltozott képességű foglalkoztatottak száma az utóbbi négy évben csaknem a duplájára, 43 ezerről  78 ezerre emelkedett.

Továbbá előrelépésként említette, hogy az uniós értékhatár alatt a közbeszerzés alóli mentességet kapnak, akár termékről, akár szolgáltatásról van szó a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek. Ez komoly előrelépést jelent a számukra a munkahelyteremtésben és a piacszerzésben is.

(forrás: kormany.hu, MTI)