Az idei évhez hasonlóan szintén egymilliárd forint áll majd rendelkezésre az önkormányzatok számára, hogy a gyermekétkeztetés feltételeit javíthassák a 2016-os költségvetésben

Erről Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden számolt be, a Berczik Ábellel a Nemzetgazdasági Minisztérium kincstárért felelős helyettes államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Berczik Ábel elmondta, hogy erre a célra az idei költségvetés egymilliárd forintot különített el, amelyet időközben megduplázott a kormány tekintettel a jelentős számú igényre, így a kormány 2015-ben összesen kétmilliárd, jövőre pedig ismét egymilliárd forintos fejlesztési támogatást nyújt az önkormányzatoknak. Emellett tovább emelkedik a gyermekétkeztetés támogatása is, az ideihez képest mintegy tízmilliárd forinttal, összesen 71 milliárdra nő.

Hozzátette:  „Idén 114 önkormányzat nyert el támogatást meglévő konyha bővítésére, felújítására, illetve új konyha építésére. Az igényelt támogatási összeg 50 százalékáig konyhai eszközök beszerzésére is lehetett pályázni, ez kiemelkedő arány a hasonló pályázatokhoz képest. Azok az önkormányzatok pályázhattak, amelyek az érintett konyhán óvodások étkeztetését is ellátják, továbbá a környezetvédelmi szempontok érvényesítését is vállalniuk kellett.”

Valamint szólt arról is, hogy azok az önkormányzatok pályázhattak, amelyek az érintett konyhán ellátják óvodások étkeztetését is, továbbá vállalniuk kellett a környezetvédelmi szempontok érvényesítését is, mint például a sütőzsiradék külön gyűjtését . Előnyt jelentett, ha élelmiszerbiztonsági hatósági szakvélemény állt rendelkezésre, és ha vállalta a pályázó, hogy energetikai korszerűsítést is végrehajt, „a 21. századi elvárásoknak megfelelően„.

Novák Katalin emlékeztetett, hogy a kormány intézkedéseinek következtében a bölcsődés és óvodás korú gyermekeknek a száma az utóbbi időben három és félszeresére, 92 ezerről csaknem 320 ezerre nőtt azoknak, akiknek ingyen biztosítják napi háromszori étkezését.

Emellett az önkormányzatoknak a jövő évtől az eddigi pályázati lehetőség helyett már kötelesek minden iskolai szünetben is biztosítani az érintett korosztály ingyenes étkezését, amelynek az állam finanszírozza a költségeit.

(forrás: kormany.hu, NGM,  MTI, EMMI Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság)