Jól sikerült a tavalyi próbaév, ezért döntött a kormány úgy, hogy 15 milliárd forinttal támogatja a nagyvállalatokat 2016-ban.

Erről a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára beszélt kedden az M1 aktuális csatornán.

Marczinkó Zoltán, a vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy tavaly 14 cégnek 3 milliárd forint állami támogatás jutott, ebből országszerte 9 milliárd forint beruházás valósult meg, és mintegy 500 munkahelyet teremtettek.

Kifejtette, hogy 2015-ben nem érte el 250 millió forintot az átlagos támogatási összeg, várhatóan 35-50 cég részesülhet támogatásban idén, miközben az átlagos támogatás magasabb lesz.

Kijelentette, hogy kiszorultak a nagyvállalatok az uniós támogatási lehetőségből, azonban a magyar költségvetés tud és akar is áldozni saját forrásból az ipar támogatására.

Emlékeztetett, hogy tavaly 5600 milliárd forint beruházás valósult meg Magyarországon, sikerült túlszárnyalni a 2014-es rekordévet. Az előző uniós fejlesztési ciklus 2015 végével fejeződött be, a projektek jelentős részét az utolsó negyedévben zárták le.

Elmondta, hogy tavaly elsősorban a költségvetés területén voltak jelentős beruházások, a feldolgozóipari beruházás volumene kisebb mértékben csökkent, a magyar feldolgozóipari kapacitás kihasználtsága 82 százalék körüli, 2-3 százalékkal meghaladja az uniós átlagot, és várhatóan 2016-ban további beruházások lesznek Magyarországon.

(forrás: kormany.hu, MTI)