Miután öt hónapos vita lezárását követően az Európai Bizottság feloldotta a kifizetések felfüggesztését, a Gazdaságfejlesztési Operatív Program első három prioritásában újraindult a kifizetés.

Erről Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár számolt be,

Hozzátette, hogy Magyarországnak mintegy 210 milliárd forint fejlesztési forrást utalnak ki a következő hetekben. Várhatóan az október elején esedékes költségelszámolásban teljesíti az EU a kifizetést, így az összeg heteken belül megérkezhet.

A bizottság még áprilisban függesztette fel a programokat kutatás-fejlesztés, vállalkozói komplex fejlesztések, és modern üzleti környezet kialakítása,  mert a magyarországi projektek 2007 óta működő kiválasztási rendszerét kifogásolta. Mintegy 700 milliárd forint beruházást tett lehetővé Magyarországon az a három program 2007 óta.  A felfüggesztésből a pályázók semmit nem érzékeltek.

A költségvetésnek kellett előfinanszíroznia a felfüggesztésben érintett összeget, de az elmúlt években a 700 milliárd forint és a 210 milliárd forint közötti összeg nagy része már megérkezett Magyarországra.

A megállapodás tárgya volt az is, hogy a bizottság által problémásnak tartott projektek esetében úgynevezett átalánykorrekciót alkalmaz az ország, mely összértéke 21,7 milliárd forint.

Megállapodtak abban is, hogy nem veszíti el Magyarország ezeket a forrásokat, hanem korábban a hazai költségvetésből finanszírozott fejlesztéseket fizetnek ki belőle, az elnyert támogatást minden nyertes pályázó megkapja az utolsó fillérig. „Ezzel a lépéssel is előrébb vagyunk a 2007-2013-as ciklus programjainak elszámolásához” – összegezte.

Kitért arra, hogy az ország lényegében lehívta a 2007-2013-as időszak forrásait, a korábban bejelentett 8200 milliárd forinttal szemben a teljes kifizetés 8700-8800 milliárd forint között lesz, mert a 2007-es forint/euró árfolyam és a jelenlegi forint/euró árfolyam közötti különbözet miatt lehetővé vált további 400 milliárd forint kifizetése év végéig. Ezen felül korábban a hazai költségvetés túlvállalása mellett befogadott projekteket mintegy 200-300 milliárd forint értékben fizetnek ki.

(forrás: kormany.hu, MTI/Miniszterelnökség)