A mostani uniós ciklusban 3 ezer milliárd forintnál is több jut környezetvédelemre.

Az előző európai uniós ciklusban 2270 milliárd forint jutott környezet- és természetvédelemre, azonban a a mostani fejlesztési időszakban jóval háromezer milliárd forintnál is több jut rá

Erről a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára, V. Németh Zsolt számolt be.

Hozzátette, hogy azt jelzi a mostani fejlesztési ciklusban elérhető összeg növekedése, hogy az élőhelyek védelme egész Európában felértékelődött.

Élőhely-fejlesztésre 22,7 milliárd forintot fordítottak 2007 és 2014 között, amelynek révén a környezet állapota 79 ezer hektáron javult. 7,6 milliárd forintból újultak meg a történeti kertek, infrastrukturális beruházások 34 helyszínen, 49 ezer hektáron voltak 6,5 milliárd forintból, és az erdei óvodákat és iskolákat 31 helyszínen 7 milliárd forintból fejlesztették.

A Fertő tó környékén folytatódni fog az élőhely-rekonstrukció a jövőben is, mert a kezelő Fertő-Hanság Nemzeti Park egy megjelent kormányhatározat szerint 1,7 milliárd forintot fordíthat a Hanság természetes élőhelyeinek helyreállítására, 73 millió forintot a természetvédelmi őrszolgálat és monitoring rendszer fejlesztésér, és  859 millió forintot a 2017-ben induló, a Fertő tó környezetének komplex táji rekonstrukciójára.

(forrás: kormany.hu, MTI)