Elfogadta az Európai Bizottság a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó, Magyarország és Szlovákia közötti, határon átnyúló együttműködési programot.

A program célja a foglalkoztatás fellendítése, a fenntartható turizmus ösztönzése, valamint a mobilitás fokozása új tömegközlekedési összeköttetések és beruházások által a magyar-szlovák határ menti régióban

A program összköltségvetése 172 millió euró, mely az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) származó 146 millió eurót is tartalmazza.

Corina Crețu, regionális politikáért felelős elmondta: „Nagy örömömre szolgál a magyar és a szlovák határ menti régiók érdekeit szolgáló program elfogadása, amely képessé teszi majd a két országot az együttműködés fokozására a növekedést serkentő legfőbb területeken, így például a turizmus és a fenntartható közlekedés terén.”

Támogatást nyújt majd a program a közös természeti és kulturális örökség megőrzéséhez és előmozdításához, ideértve a közös vízgazdálkodás és a természeti kockázatok megelőzésének területét is. Emellett központi szerepet kap a határokon átnyúló fenntartható idegenforgalmi tevékenység kidolgozása.

Az együttműködés célja, hogy az egyedülálló és integrált gazdasági térségként meghatározott régió belső összeköttetéseit fokozzák a TEN-T hálózathoz való hozzáférés javításával és a környezetbarát regionális tömegközlekedési és logisztikai rendszerek ösztönzésével.

Valamint összpontosítani fog a program a munkavállalói mobilitás javítására, a határokon átnyúló munkaerőpiac integrációjára és a helyi gazdasági eszközökön és növekedési stratégiákon alapuló munkahelyteremtésre is. Továbbá a program célja az is, hogy a közintézmények és az egymás szomszédságában élő közösségek közötti együttműködést támogassa.

A program várható hatásai a következők lesznek:

• a régiót felkereső látogatók számának növekedése 800 000-rel;
• a határátkelőhelyek közötti átlagos távolság csökkenése 22 km-ről 15 km-re;
• a határon átnyúló tömegközlekedést igénybe vevő utasok számának emelkedése 60 000-rel;
• a foglalkoztatási ráta növekedése a határ menti régiókban 63,2%-ról 65,2%-ra;
• fokozott határokon átnyúló együttműködés a hatóságok és a helyi közösségek között.
 

Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország programban résztvevő 13 régió:

Magyarországon: Budapest, Pest megye, Komárom-Esztergom megye, Győr-Moson-Sopron megye, Heves megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nógrád megye

Szlovákiában: Bratislavský kraj, Savinjska, Spodnjeposavska, Zahodna Slovenija, Košický kraj

(forrás:  ec.europa.eu)