A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatának nyertesei 2016 második félévében 139 járásban kezdhetik meg a fejlesztéseket. A felhívásra beérkezett támogatási kérelmek bírálata már megkezdődött.

A beruházások általános célja az, hogy piaci szereplők bevonásával 2018-ra Magyarország még ellátatlan területein kiépüljön a legalább 30 Mbps sávszélességet biztosító hálózati infrastruktúra. A támogatásnak köszönhetően 412 ezer, a vállalkozások saját forrásából pedig további több mint 400 ezer olyan háztartás számára válhat hozzáférhetővé igény esetén a szupergyors internet, ahol az eddig nem volt elérhető.

A Digitális Magyarország Program keretében elindított Szupergyors Internet Projekttel összhangban indult útjára 2015 augusztusában az „Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése” című vállalkozásoknak kiírt pályázat (GINOP-3.4.1-2015). A felhívás zárásáig, 2016. február 23-ig a 143 meghirdetett járásból 139-re 41 pályázó – összesen 34 mikro- és kisvállalkozás, 4 középvállalkozás, valamint 3 nagyvállalkozás – 234 kérelmet nyújtott be. 12 pályázat érkezett be konzorciumi formában, 84 járásban alakult ki verseny a szereplők között. A pályázatban szereplő járásokból mindössze négyre (Gárdony, Kiskunhalas, Tiszavasvári és Zirc) nem igényeltek támogatást a pályázók, itt a program következő ütemében valósulhatnak meg a fejlesztések.

A benyújtott támogatási kérelmek műszaki tartalmának bírálatát folyamatosan végzik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség szakemberei. Az összegzett értékelés és a kedvezményezettek kiválasztása a Nemzetgazdasági Minisztérium feladata lesz. A pályázaton nyertes vállalkozások 2016 második félévében kezdhetik meg a kivitelezés előkészítését és a szupergyors hálózatok kiépítését.

A fejlesztésekre vissza nem térítendő támogatásként összesen 68 milliárd forint áll rendelkezésre. E forrást a támogatási kérelmekhez kapcsoltan indított GINOP-8.2.1 pénzügyi eszköz konstrukcióban további 45,6 milliárd forint kedvezményes beruházási hitel egészíti ki.

A program 2018 végéig közel 1 millió háztartás számára biztosítja a szupergyors internetet.

(forrás: kormany.hu, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)