megosztás
A kormány mégiscsak megszünteti az uniós és hazai agrár- és vidékfejlesztési támogatások kifizető ügynökségeként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt (MVH).
A kormány határozata szerint az MVH feladatait az államkincstárnak, a Miniszterelnökségnek, a Földművelésügyi Minisztériumnak és a kormányhivataloknak kell átvenniük 2017. január elsejéig.
A kormány most megjelent határozatából az derül ki, hogy 2017. január elsejével jogutódlással megszűnik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Ez azt jelenti, hogy más szervezeteknek kell átvenniük az agrár- és a vidékfejlesztési támogatások kifizető ügynökségeként működő MVH eddigi feladatait.
A kormányhatározat szerint az MVH kifizető ügynökségi feladatait a Magyar Államkincstár veszi át, miközben az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alappal (EMVA) kapcsolatos feladatok a Miniszterelnökséghez, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alaphoz (EMGA) és a nemzeti agrártámogatásokhoz köthető teendők a Földművelésügyi Minisztériumhoz kerülnek. A hivatal megyei kirendeltségeit pedig a kormányhivatalokba olvasztják úgy, hogy a szakmai irányítás a Miniszterelnökséghez és az FM-hez tartozik majd.
Leegyszerűsítve azt jelenti az átszervezés, hogy a Miniszterelnökség látja majd el az MVH vidékfejlesztést érintő feladatait, míg az összes többi támogatásét, így a legnagyobb részarányt képviselő közvetlen kifizetésekét az FM. Ez számokban kifejezve úgy néz ki, hogy a Miniszterelnökség az 1300 milliárd forintos magyar vidékfejlesztési támogatás MVH-s feladatait venné át a 2020-ig tartó, mostani uniós költségvetési ciklusban, az FM pedig összesen 3700 milliárdnyi forrásét.
Ezzel alapvetően nem módosulna a jelenlegi felállás, mivel a két tárca az úgynevezett irányító hatósági funkciókat e két tárca most is ilyen leosztásban látja el. A lényeges változás az lesz, hogy az elveszti agrártárca az agrár-csúcshivatalnak számító MVH-t, amely most teljes egészében Fazekas Sándor irányítása alá tartozik.
Ugyanakkor a legnagyobb dilemmát az okozza, hogy az átalakítás hogyan érinti majd a támogatások tényleges kifizetését. Felmerül, hogy egyes mostani MVH-s feladatokat az uniós szabályozás miatt „be lehet-e vinni” minisztériumokba. Azonban a nagyobb kérdéseket azonban az veti fel, hogy az új szervezeti és működési mechanizmus uniós akkreditációjára az átalakítás nyomán szükség lesz-e. Ugyanis, ha Brüsszelnek a teljes új kifizetési és irányítási rendszert akkreditálnia kellene, a folyamat akár éveket is igénybe vehetne. Ez alatt pedig nem lehetne kiutalni az uniós támogatásokat, vagyis az ezermilliárdos nagyságrendben veszélyeztetné az EU-pénzek kifizetését MVH átszervezése. Ezért már most újabb vitákat gerjeszt, hogy a kormányhatározatban rögzített feltételek szerint az MVH-t egyáltalán meg lehet-e szüntetni, a szakértők szerint pedig teljes képtelenségnek tűnik a 2017. január elsejei határidő betartása.
(forrás: Agrárszektor.hu, emva.hu)