Március 14-ig meghosszabbította a panziók számára magasabb minőségű szolgáltatások nyújtására, valamint korszerű környezet kialakítására kiírt Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció pályázatok beadási határidejét a Magyar Turisztikai Ügynökség. A megyében ötvennél is több vállalkozás élhet a lehetőséggel, számukra kínál a Baranya Megyei Vállalkozói Központ (BMVK) segítséget a pályázatok elkészítéséhez, valamint a nagyon kedvező feltételekkel igénybe vehető mikrohitel konstrukcióval az érdeklődők rendelkezésére állnak. 

 

A már üzemelő szálláshelyek megújítására március 14-ig nyújthatóak be az 5-60 millió forintos vissza nem térítendő támogatási igények.

– Baranya megyében több mint ötven vállalkozás élhet a kedvező pályázati lehetőséggel – mondta a Pécsi Újság érdeklődésére Pohl Marietta, a BMVK ügyvezető igazgatója. – A siker érdekében azonban érdemes tapasztalt pályázatírókhoz fordulni, felkészült munkatársaink segítenek az optimális konstrukció megtalálásában is.

A Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukcióban a fővároson kívüli panziók tulajdonosai vagy üzemeltetői pályázhatnak szálláshelyfejlesztésre, szobaszámtól, illetve a terv konkrét tartalmától függően 5-60 millió forintig terjedő támogatásra. A cél, hogy a turisztikai vonzerőkhöz kapcsolódó szálláshelyek általános minősége és a szolgáltatás színvonala emelkedjen, esetleg növekedjen a férőhelyek száma, a meglévő kapacitás kihasználtsága.

Kisfaludy panziófejlesztési pályázat mikrohitellel kombinálva

A fejleszteni vágyók számára szintén jó hír, hogy a komfortfokozat növelése, az új szolgáltatások bevezetéséhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások, kapacitásbővítés mellett informatikai, energetikai beruházások, szolgáltatások megvalósítása egyaránt szerepelhet a pályázatban.

A panziósnak vállalnia kell, hogy sikeresen megszerzi a „Panzió csillaggal” minősítést a projekt zárásáig, legalább évi 180 napon át nyitva tart, és erre az időszakra legkevesebb 50 százalékos kihasználtságot is garantál.

Kik pályázhatnak és milyen feltételekkel?

Kizárólag a már üzemelő szálláshelyek számára szól a felhívás. Magyarországon bejegyzett székhelyű vagy telephelyű gazdasági társaságok és vállalkozások, egyéni vállalkozások, költségvetési szervek és intézményeik, önkormányzatok és intézményeik, valamint az általuk alapított gazdasági társaságok, nonprofit szervezetek, szövetkezetek, egyházi jogi személyek egyaránt benyújthatják pályázatukat. A vissza nem térítendő támogatás maximális intenzitása 70 százalék, ám az önerő egy részének biztosításához a pályázók számára elérhető a Magyar Fejlesztési Bank kedvezményes kamatozású hitelterméke is.

– Azok számára, akiket az MFB Kisfaludy Turizmusfejlesztési Hitelprogramja nem tud kiszolgálni, mert tízmillió forintnál kevesebb hitelre lenne szükségük, tökéletes megoldást jelent a Vállalkozói Központnál elérhető visszatérítendő támogatás, a mikrohitel, amely fix kamaton nyújt gyors és hatékony segítséget – fogalmazott Pohl Marietta.

A Kisfaludy programban támogatott projekteket a támogatási szerződés megkötését követő egy éven belül, de legkésőbb 2018. december végéig be is kell fejezni.


Esélynövelés tapasztalt pályázatíróval

A pályázat sikere nagyrészt a jól megírt pályázati anyagon múlik. A Pécs, Felsőmalom u. 13. szám alatt található Baranya Megyei Vállalkozói Központ munkatársai igen komoly szakmai tapasztalat birtokában segítik a régió vállalkozásait, eddig számtalan sikeres pályázat megírásában közreműködtek. Növeli a pályázat sikerességének esélyét, ha jelentős rutinnal és hozzáértéssel rendelkező szakemberek állítják össze a benyújtandó anyagot, ezért a Kisfaludy panziófejlesztési pályázat megírásában, illetve a legjobb konstrukció kidolgozásában is bátran fordulhatnak a BMVK szakembereihez. (Forrás: Pécsi Újság)

 

A pályázat és a kapcsolódó mikrohitel részletei

Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció – panziók fejlesztése Pályázati összefoglalónkban összefoglaltuk a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban elérhető panziók fejlesztésére vonatkozó támogatás feltételeit, illetve legfontosabb tudnivalóit

Mikrohitel tájékoztató Tájékoztató a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció panziófejlesztési pályázatával kombinálható mikrohitel feltételeiről, kondícióiról (jogosultsági feltételek, biztosítékok, kamat, futamidő, stb.)