megosztás
Már csak néhány hét, s Szentlőrincen ismét benépesül a vásártér. A Gazdanapok immár huszonharmadik alkalommal várja augusztus 12. és 14. között a szakmai közönséget és a vásárlátogatókat.
A rendszeresen jelenlévő kiállítók mellett idén sok olyan is lesz, aki most először jelenik meg a Szentlőrinci Gazdanapokon – közölte Pohl Marietta, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ igazgatója. A hazai partnerek mellett ebben az esztendőben is bemutatkoznak külföldről érkező kiállítók, köztük osztrák, német és horvát agrárcégek. Ez utóbbiak a partnerszervezeteken, a bjelovári, az eszéki és a verőcei vásárok szervezőin keresztül érkeznek, ezzel is erősítve a Gazdanapok nemzetköziségét.
Bízunk benne, hogy a horvát gazdálkodók, agrárcégek a jövőben rendszeres kiállítók lesznek. Emellett lehetőséget teremtünk arra is, hogy minél több családi gazdaság, egyéni gazdálkodó vehessen részt a vásáron, éppen ezért idén a tavalyinál nagyobb területen állíthatnak ki. Azoknak a megjelenését a lehetőségeinkhez mérten külön támogatjuk, akik egész éven át rendszeres résztvevői voltak a Kistermelők Házában hétvégéken megrendezett termelői piacoknak – mondta az igazgató.
A Szentlőrinci Gazdanapok az eltelt több mint két évtized alatt az ország egyik jelentős mezőgazdasági szakvásárává nőtte ki magát. Esztendőről esztendőre más és más a gazdákat érintő kérdést állítanak a középpontba. Idén a helyi termékekre, s azok mind szélesebb körben történő bemutatására helyezik a hangsúlyt, ennek jegyében zajlanak majd a szakmai rendezvények is.
Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter úr megnyitóját követően a Kistermelők Házában sorra kerülő szakmai napon egyebek mellett szó lesz a pályázati úton elnyerhető, a vidékfejlesztést szolgáló forrásokról, a Rövid Ellátási Láncról, az élelmiszer-biztonságról, a kistermelők által előállított élelmiszerek értékesítéséről – emelte ki Pohl Marietta. Szó lesz a tudatos fogyasztói magatartás fontosságáról, s annak minél szélesebb körben történő megismertetéséről, a civil kezdeményezések szerepéről, de a földrajzi áruvédjegy kérdése is terítékre kerül. Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan a szakmai nap keretében ismét bemutatkozási lehetőséget kap öt kistermelő is. A szakmai nap a Miniszterelnökség Vidékfejlesztési államtitkárságának támogatásával valósul meg.
A tavaly már kedvező fogadtatással elindult szántóföldi bemutatót idén saját szervezésben és új koncepció mentén szervezzük meg, lehetőséget adva mezőgép kiállítóinknak gépeik megmutatására – nyilatkozta Végh Gábor vásárigazgató. Két napon át a legújabb a növénytermesztésben alkalmazott gépek és technológiák lesznek megtekinthetők. Erőgépekkel, különféle hozzájuk csatlakoztatható adapterekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők működés közben.
Az elmúlt évtől eltérően a helyi terméket előállítók több helyen lesznek megtalálhatók. Idén is lesz Őshonos udvar szürkemarhával, őshonos juhfajtákkal, parlagi szamárral és idén idén ismét helyet kap a Baranya udvar is, ahol a megyei értéktárba bekerült speciálisan baranyai nyúl és tyúk, illetve további érdekességek lesznek láthatóak. A versenyzést kedvelők ismét érvezhetik a Szentlőrinci Vágtát és a Díjugrató versenyt, mely utóbbi fókuszába idén a magyar fajták kerülnek, s azok lovasai külön elismerésben is részesülnek.
„A helyi termék a vidék jövője” szakmai konferencia programja (2016. augusztus 12. – Kistermelők Háza – Szentlőrinc) (Az agrár-szaktanácsadók 2016. évi kötelező továbbképzéshez ajánlott szakmai rendezvény/képzés)
- 11.00-11.10: Köszöntő: Túrós Izabella, igazgató, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatósága
- 11.10-11.30: A kistermelői élelmiszer-előállítás és értékesítés helyzete, jövőbeli lehetőségei. Előadó: Szomi Edina, vidékfejlesztési szakértő, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
- 11.30-11.50: A rövid ellátási láncok a fenntarthatóság alapjai. Előadó: Laszlovszky Gábor, főosztályvezető, Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
- 11.50-12.10: Fontos tudnivalók a „helyi termékről”: mit kell tudni az élelmiszerbiztonságról? Előadó: dr.Helik Ferenc, igazgató, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága
- 12.10-12.30: Kávészünet
- 12.30-12.50: A tudatos fogyasztói magatartás kultúrájának terjesztése, a civil kezdeményezések fontossága. Előadó: Boczné Lakatos Vanda, egyesületi munkatárs, Pécsi Zöldkör Egyesület
- 13.00-14.00: Konzultáció
- 14.00-15.31: Szünet, vásárlátogatás
- 14.00-15.30: AGRÁRFÓRUM
- 14.00 – 14.30: Források, pályázati menetrend a 2014-2020-as uniós ciklusban. Előadó: Dr. Mezei Dávid, helyettes államtitkár, Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság
- 14.30-15.00: Magyar termék, hazai termék, hazai feldolgozású termék, földrajzi árujelzés. Előadó: Dr. Szelle Tibor, osztályvezető, Baranya Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Minőségellenőrzési és Felügyeleti Osztály Konzultáció
- 15.20-17.00: Termelői prezentációk, tapasztalatcsere
(Szerző: Szalai Kornélia)