Fiatalok vállalkozóvá válását elősegítő program indul 4 milliárd forint uniós forrásból.

Ezt Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter jelentette be

Hangsúlyozta, hogy a kormány egyik legfontosabb foglalkoztatáspolitikai célkitűzése a fiatalok foglalkoztatásának növelése, a munkaerőpiacra történő első belépésük megkönnyítése.

Elmondta, hogy azon vállalkozó kedvű, 25 évesnél fiatalabb, illetve felsőfokú végzettségűek esetén 25 és 30 év közötti álláskeresőknek a jelentkezését várják, akik egyéni vagy
mikrovállalkozás indítását tervezik. Az ehhez szükséges ismeretek elsajátítását most a program első részével segítik, az induló költségek előteremtéséhez pedig majd a második pályázati kiírással járulunk hozzá. A programban résztvevő fiatalok képzésen sajátíthatják el a vállalkozásindításhoz, vállalkozás működtetéséhez, menedzseléséhez szükséges ismereteket és kompetenciákat, emellett üzleti tervük összeállításához is segítséget kapnak.

Hozzátette, hogy a képzést sikeresen befejező és elfogadott üzleti tervvel rendelkező fiatalok ezt követően, jövő évtől legfeljebb 3 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak majd 10 százalék önrész mellett. Ezen felül a Központi régióban, hazai forrásból is indulnak képzések vállalkozások alapítására, melyre további 1 milliárd forintos uniós forrás fog rendelkezésre állni.

Megjegyezte, hogy míg a munkanélküliség Görögországban közel 50 százalék, Spanyolországban 47 százalék, Portugáliában pedig 30 százalék körül van, addig ez a mutató évek óta javul hazánkban, jelenleg 16,7 százalékon áll.

A programra november 21-től lehet jelentkezni a www.vallalkozz2016.hu honlapon, az országszerte lebonyolításra kerülő toborzó rendezvényeken, vagy a kormányhivatalokon (korábbi munkaügyi központokon) keresztül.

(forrás: kormany.hu, Nemzetgazdasági Minisztérium)