Magyarország digitális felzárkóztatásának részeként 2020-ra el kell érni, 0 másodpercenként 100 megabites internetkapcsolattal rendelkezzen a háztartások legalább fele.

Erről Csepreghy Nándor beszélt egy szakmai konferencián szerdán, Budapesten.

Hangsúlyozta, hogy most dől el Magyarországnak az új világban betöltött szerepe. Az emberek életminőségét javíthatják, és hozzájárulnak az okos városok és -ország kialakításához a csaknem 200 milliárd forintos, jelentős részben közpénzből finanszírozott digitalizációval kapcsolatos fejlesztések.

Hozzátette, hogy csak a kezdet a Magyarország teljes területén biztosított szélessávú lefedettség, az igénybe vehető sávszélesség az alapja egyebek mellett a digitális képességek fejlesztésének, a gyors és a fogadóóráktól független ügyintézésnek, az olcsó és hatékony adatvátvitelnek, a felhőalapú munkavégzésnek és az interaktív tanulásnak.

Elmondta, hogy ugyanakkor nagyobb sebességre és internetpenetrációra van szükség a versenyképesség növelése érdekében. A jelenlegi igények ugyan másodpercenkénti 100 megabites sávszélességet nem követelnek meg, ezt mutatja, hogy a magyar háztartások mindössze 5 százaléka, az Európai Unió háztartásainak kevesebb, mint egytizede fizet elő erre a szolgáltatásra, de az igények teljesen mások lesznek egy modern államban. A megfelelő hálózati infrastruktúra 2018-ra készen lesz, és addigra a piaci szféra képviselőinek és az államnak megfelelő tartalmakat, jól működő szolgáltatásokat kell kifejlesztenie az internetfelhasználók számának növelése érdekében.

Kerstin Günther, a Magyar Telekom igazgatóságának elnöke a hálózatok fontosságára és a technológia rohamos terjedésére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, percenként jelenleg 200 millió e-mailt küldenek, minden ember 6 készülékkel rendelkezik majd, 2020-ra, a felhasználókat és összesen 50 milliárd eszköz kapcsolja össze. Ennek megfelelően tavaly havonta 2,5 exabyte volt az adatforgalom, 2015-ben már 4,2 exabyte, jövőre 6,8 exabyte, és 2019-ig a mostani érték csaknem hatszorosára, 24,3 exbyte-ra emelkedik, az előrejelzések szerint.

Az igazgatóság elnöke szerint változik az adatmennyiség mellett a technológia minősége is, már megjelentek az okos autók, -otthonok, -eszközök, emellett az úgynevezett „tactile internet”, az emberi reakcióidőnél gyorsabb kapcsolatra képes hálózat egyre jobban előtérbe kerül majd, amely például egy esetleges közúti vészhelyzetre mikromásodperc alatt reagál.     Úgy vélte, hogy Magyarország Európa élére juthat a digitalizációban az állammal való együttműködés, a Digitális Magyarország program eredményeként.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a program eredményeként említette, hogy az adóterhek csökkentek, az építésügyi szabályokat az állam egyszerűsítette, a jogszabályi környezetet akadálymentesítette, vállalati oldalon pedig 440 ezer háztartás számára teremt gyors szélessávú internet elérhetőséget saját errőforrásból csak idén a Telekom.

Ugyanakkor rámutatott a piaci koncentráció egyensúlytalanságára, a méretgazdaságosság hiányára is. Európában 500 millió ügyfélre 200 távközlési szolgáltató jut, míg Észak-Amerikában 300 millió ügyfelet mindössze 4 cég szolgál ki, Ázsiában pedig 1 milliárd embernek szintén 4 vállalat nyújt szolgáltatást. A hálózatoknak számára a beruházások ösztönzése elengedhetetlen, amelyhez további konszolidáció és a digitális értéklánc mentén érvényesülő egyenlő versenyfeltételek megteremtése szükséges.

Továbbá úgy vélte, az infrastruktúra mellett a digitális képességek fejlesztése létfontosságú, mivel előrejelzések szerint új iparágak jelennek meg 2020-ra, csaknem egymilliárd betöltetlen állás lesz. Bejelentette, hogy a hiány csökkentése érdekében elindította a Telekom a Legyél te is informatikus című pályaorientációs programját.

(forrás: kormany.hu, MTI)