Ha augusztus, akkor Szentlőrinci MEZŐGÉPNAPOK! Több éves szakmai hagyományt követve a Baranya Megyei Vállalkozói Központ és szakmai partnerei ismét várják a gazdálkodókat a kétnapos szakmai rendezvényre!

A MEZŐGÉPNAPOK két napon keresztül technikák és technológiák színe, javát vonultatja majd fel a mezőgazdaságban tevékenykedő, a gazdálkodás újdonságai iránt érdeklődő agrárgazdálkodók számára.

A rendezvény fókuszában két fő program, az állógép bemutató, illetve a szántóföldi gyakorlati bemutató lesznek. Változatlanul fontosnak érezzük, hogy a mezőgazdasági gépesítés innovációi, új gyakorlatai, precíziós megoldásaiból lehetőség szerint mind több bemutatásra kerüljön.

Szentlőrinci Mezőgépnapok

A számos Baranya megyei agráresemény között idén is ez lesz az a komplex szakmai esemény, amely a szántóföldi termelés gépi és technológiai újdonságaival várja az érdeklődőket, s ahol a gyakorlatban, kézzel fogható közelségben is megtekinthető lesz a sok újdonság.

A MEZŐGÉPNAPOKAT idén augusztus 9-10-én tekinthetik meg az érdeklődők, helyszíne a szentlőrinci rendezvény centrum és a közelében kialakított szántóföldi gyakorlati bemutatóterület lesz.

A programmal kapcsolatos híreket, új információkat természetesen megtalálják honlapunkon, illetve Facebook oldalunkon!

https://bmvk.hu
https://www.facebook.com/BaranyaMegyeiVallalkozoiKozpont