megosztás
Autisták otthonait fenntartó, illetve fogyatékossággal élő embereknek bentlakásos vagy lakóotthoni ellátást nyújtó civil közösségek százkilencvenmillió forint támogatásra pályázhatnak.
Erről Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár számolt be szerdán a Pest megyei Ikladon, a Szederfa Otthonban tartott sajtótájékoztatóján.
Elmondta. hogy a civilek június 13-ig pályázhatnak a kiegészítő támogatásra, amely az autistáknak és a fogyatékkal élőknek segítő civil közösségek között fele-fele arányban oszlik meg.
Beszámolt arról is, hogy az Országos Fogyatékosságügyi Tanács szerdai ülésén jelezte, hogy az országos fogyatékosságügyi érdek-képviseleti szervezetek támogatása jövőre mintegy 40 millió forinttal emelkedik. A fogyatékosságügyi szakmai kollégium június végén alakul meg, amely a minisztérium javaslattevő, döntés-előkészítést segítő testülete lesz.
Kiemelte, hogy a kormány célja, hogy javítsa a fogyatékossággal élő emberek életminőségét, ezért fejlesztik folyamatosan a támogató szolgáltatási rendszert, és ezért fontos, hogy a kis lakóközösségekben élők segítséget kapjanak.
Emlékeztetett arra. hogy a kormány tavaly fogadta el az országos fogyatékosságügyi programot, amelyben 11 évre határozzák meg a szociális, az egészségügyi, a foglalkoztatási és a köznevelési intézkedéseket. A koncepció központi eleme a hozzáférési esélyek folyamatos javítása.
Elmondta, hogy a mostani pályázat nem az önkormányzati, állami, egyházi fenntartókat segíti, hanem arra fókuszál, hogy a szülői, a civil közösségek se maradjanak magukra, és a kisközösségek, kis intézmények is kapjanak lehetőséget.
Felidézte, hogy a kormány 2011-től biztosít folyamatos, mintegy 200 millió forintos pályázati támogatási forrást erre a célra, amelyet tavaly célzottabbá tettek, ezzel is elősegítve az intézmények biztonságos működtetését.
Hangsúlyozta, hogy ezeknek az intézményeknek nemcsak pályázati keretben kívánnak segíteni, az autistáknak fenntartott lakóotthonok normatíváját jövőre 20 százalékkal emelik, és elkötelezettek a fejlesztések folytatása mellett.
(forrás: kormany.hu, MTI)