Nemzeti értékeink gyűjtését, bemutatását és megőrzését újabb pályázatok és Hungarikumok Háza segíti.

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a 77. OMÉK-on megrendezett konferencián arról beszélt, hogy a magyar nemzeti értékek, azon belül is a hungarikumok jelentős része az agráriumhoz, a vidékhez és a természethez szorosan kapcsolódik.

Kiemelte a  nemzeti értékek gyűjtésének fontos szerepét a helyi közösségek életében. Elhangzott, hogy a tárca újabb hungarikum pályázati forrásokat biztosít még ebben az évben, ebben a magyarországi és határon túli együttműködés erősítése az értékmentő- és gyűjtő munka terén kiemelt szerepet kap.  Egy Hungarikumok Háza létrehozása is a tervek között szerepel Budapesten, amely azon értékeinket mutatja majd be a hazai és a nemzetközi közönség számára, amelyeket a magyarság adott a világnak.

Hangsúlyozta, hogy olyan nemzeti kincsek a hungarikumok, amelyek tájainkhoz, történelmünkhöz, társadalmunkhoz, kultúránkhoz ezer szállal kötődnek, és amelyekhez ezer szállal kötődünk mi, a magyar nemzetet alkotók is. Pont a lényeg veszne el, ha ezen értékeinket kiemelnénk ebből a közegből. Nagyon fontos volt, hogy a szakma ezeket az értékeket rendszerbe foglalja a hungarikum törvény segítségével, de emellett a szerethetőségüket is megőrizzük.

Szakáli István Loránd, a földművelésügyi tárca agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára kijelentette, hogy Európában is egyedülállónak számít a hungarikum törvény, mint a nemzeti értékeket rendszerbe foglaló szabályozás.  Azt nevezte meg a jogszabály legnagyobb erényének, hogy alulról építkezik, meghatározza a kereteket, de túlszabályozni nem akar.

Elmondta, hogy módosult a közelmúltban a hungarikum törvény az elmúlt 3 év tapasztalatai alapján. Erre a megyei értéktárak szerepének egyértelműbbé tétele, a hungarikum név használatának szigorúbb szabályozása miatt volt szükség. Emellett új lendületet kapott a határon túli értékgyűjtés is a változtatásnak köszönhetően. Jelenleg összesen 106 nemzeti érték szerepel a Külhoni Értéktárban.

Hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy a gazdaság területén, a kultúrdiplomáciában, a nemzetimázsban vagy a turizmusfejlesztésben megjelenjenek és jelentős szerepet kapjanak a hungarikumok.

(forrás: kormany.hu, FM Sajtóiroda)