A MOL Magyarország kétfordulós pályázatot hirdet három kategóriában.

A 3 kategória:

A.kategória: közösségi funkciójú zöld területek létesítése, fejlesztése és rehabilitációja az ország egész területén;

B.kategória:  társasházak belső udvarainak zöldítése az ország egész területén.

C.kategória: közösségi kertek létesítése Budapesten
 

A létrehozott, felújított területnek mindhárom kategória esetében közösségi funkciókat kell ellátnia, a közösség használatára kell készülnie.

A.kategória: közösségi funkciójú zöld területek létesítése, fejlesztése és rehabilitációja az ország egész területén

Pályázni:

•közpark, pihenőpark és kert, iskolapark létesítésére vagy rehabilitációjára;
•zöldfelületeket összekötő útvonalak mentén fasorok, pihenőhelyek, kilátópontok létrehozására, vagy vonzerejük növelésére;
•esetenként speciális célcsoportok (pl. mozgáskorlátozottak) igényeit kielégítő parkok létrehozására lehet.

A felújítandó közpark nem lehet kisebb 1500 nm-nél. (50 000 főnél nagyobb lélekszámú településeken a sűrűbb beépítés miatt ettől el lehet térni, de ezt a MOL-lal illetve az Új Európa Alapítvány programvezetőjével előzetesen egyeztetni kell.)

A területnek a közösség számára folyamatosan hozzáférhetőnek kell lennie (így tehát pl. zárt iskolakertek, óvodakertek felújítását a MOL Zöldövezet Program nem támogatja).
A megpályázott támogatás legalább 60%-át őshonos növények vásárlására kell költeni. A támogatott növények listája a honlapon található.

Nem őshonos növények csak az önrészből vásárolhatóak.

Pályázni Magyarországon bejegyzett civil szervezeteknek  (egyesületek, alapítványok) van lehetősége.

Egy szervezet csak egy programmal pályázhat (összesen a 3 kategóriában).

Nem pályázhatnak azok a civil szervezetek, amelyek a mostani kiírást megelőző 2 egymást követő évben (tehát a 2013.évi és a 2014. évi kiíráson is) már támogatásban részesültek a MOL Zöldövezet Programban.

A pályázatokat kizárólag a www.molzoldovezet.hu weboldal online rendszerében lehet beadni az ehhez szükséges pályázati űrlap 2015. szeptember 15-től lesz elérhető a honlapon.

A program két fordulós. Első lépésként a pályázónak egy ötletpályázatot kell benyújtania, mely beérkezésének határideje: 2015. október 21. (szerda) 16:00. Az ötletpályázat nyerteseinek

2015. november 20. és 2016. január 15. között kell lebonyolítani a közösségi tervezési folyamatot. Az elkészült részletes tervek alapján nyújthatnak be pályázatot a második fordulóra 2015. január 15-én 16 óráig.

B.kategória: társasházak belső udvarainak zöldítése az ország egész területén

Pályázni társasházak zárt belső udvarainak zöldítésére lehet.

Magyarországon bejegyzett civil szervezetek (egyesületek és alapítványok), társasházak és lakásszövetkezetek pályázahatnak. Nonprofit gazdasági társaságok nem pályázhatnak.

Egy társasház (lakásszövetkezet, civil szervezet) csak egy programmal pályázhat (összesen a 3 kategóriában).

A pályázatokat kizárólag a www.molzoldovezet.hu weboldal online rendszerében lehet beadni az ehhez szükséges pályázati űrlap 2015. szeptember 15-től lesz elérhető a honlapon.

A pályázat kétfordulós. Első lépésként a pályázónak egy ötletpályázatot kell benyújtania, mely beérkezésének határideje: 2015. október 21. (szerda) 16.00 Az ötletpályázat nyerteseinek

2015. november 20. és 2016. január 15. között kell lebonyolítani a közösségi tervezési folyamatot. Az elkészült részletes tervek alapján nyújthatnak be pályázatot a második fordulóra 2015. január 15-én 16 óráig

C. kategória: közösségi kertek létesítése Budapesten

A közösségi kert olyan használaton kívüli terület, amelyek magánemberek közössége önkéntesen vesz művelésbe, a terület tulajdonosának beleegyezésével. Leggyakrabban zöldséget, gyümölcsöt, virágot, fűszer- és gyógynövényeket termesztenek rajta. A megtermelt élelmiszereket nem eladásra, hanem saját fogyasztásra állítják elő vegyszermentesen.

Milyen területekkel lehet pályázni?

• használaton kívüli közterületek;
• intézményi területek (például: templom, iskola, klinika, hajléktalan szálló, börtön udvara);
• üres telkek településhatáron belül.
 

A közösségi kert legalább 15 db minimum 4 négyzetméteres parcellát tartalmazzon.

Kizárólag Budapesti területtel lehet pályázni!

Pályázatot Magyarországon bejegyzett civil szervezetek, (egyesületek, alapítványok) és szociális szövetkezetek nyújthatnak be. Nonprofit gazdasági társaságok nem pályázhatnak.

A szociális szövetkezet olyan szövetkezet, amelynek célja munkanélküli, illetőleg szociálisan hátrányos helyzetben lévő tagjai számára munkafeltételek teremtése, valamint szociális helyzetük javításának egyéb módon történő elősegítése.

Egy szervezet csak egy programmal pályázhat (összesen a 3 kategóriában).

A pályázatokat kizárólag a www.molzoldovezet.hu weboldal online rendszerében lehet beadni az ehhez szükséges pályázati űrlap 2015. szeptember 15-től lesz elérhető a honlapon.

A pályázat kétfordulós. Első lépésként a pályázónak egy ötletpályázatot kell benyújtania, mely beérkezésének határideje: 2015. október 21. (szerda) 16.00. Az ötletpályázat nyerteseinek

2015. november 20. és 2016. január 15. között kell lebonyolítani a közösségi tervezési folyamatot. Az elkészült részletes tervek alapján nyújthatnak be pályázatot a második fordulóra 2015. január 15-én 16 óráig

A megpályázható összeget szándékosan nem tartalmazza a pályázati kiírás, szeretnék ha a pályázatok a valós igényeknek megfelelő összeget tartalmaznák.

(forrás: http://www.molzoldovezet.hu/felhivas)