A Baranya Megyei Vállalkozói Központ is csatlakozott az idei, 6. alkalommal megrendezett Öltözz Pirosba! akcióhoz.

2011. novemberében indult útjára a Szemem Fénye Alapítvány Öltözz Pirosba! elnevezésű országos kezdeményezése, amelynek során együttérzésük kifejezésére piros ruhadarabot, kiegészítőt öltöttek magukra a résztvevők, és minimum 200 forint perselybe helyezésével első ízben támogatták hazánk első gyermekhospice házát, a pécsi Dóri Házat.

A kampány már az első évben hatalmas tömegeket mozgatott meg, vidám hangulatával, csapatépítő jellegével óriási érdeklődésre tett szert, amelynek köszönhetően a következő években is megrendezésre került és rövid időn belül országosan is közismertté és kedveltté vált.

Tavaly a programhoz csatlakozóknak köszönhetően, sorra kerültek fel a piros nyakkendők, kiegészítők és mintegy 4,5 millió forint gyűlt össze a Dóri Ház támogatására.

Idén a Szemem Fénye Alapítvány célja, hogy a Mindannyiunk segítségével megteremtsék a Dóri Ház két havi működési költségét, ami 14 millió forint.

A Baranya Megyei Vállalkozói Központ pirosba öltözött munkatársai 2016.02.18-án reggel 8 órától egészen délután 16-ig szeretettel meghívja jelenlegi, illetve leendő ügyfeleit egy csésze kávéra!

Hívjuk fel a figyelmet együtt a gyermekhospice tevékenység fontosságára!

 

Öltözz Pirosba 2016 - BMVK