Csütörtök reggeltől lehet jelentkezni az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázataira.

Ezt Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár közölte sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta, hogy nemzetközi összehasonlításban is rendkívül sikeres a program, nagyon nagy tömegeket ér el. Az ötödik éve meghirdetett pályázatok révén mintegy 600 ezer ember üdülhetett eddig, és a résztvevők fele gyerek volt. Az idei cél az, hogy 2016-ban legalább negyedmilliónyian részesülhessenek a lehetőségből.

Emlékeztetett, hogy a szociális üdültetés három célcsoportját a nagycsaládosok (azaz a három- vagy többgyerekesek), a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők alkotják. A három- vagy négyéjszakás turnusokra egy felnőtt részvételi díja ötezer forint, a gyermekeké ennek a fele, a három éves kornál fiatalabbak pedig ingyen üdülhetnek, ami „a mai viszonyok között igen kedvező ajánlatnak minősül”.

Guller Zoltán, az Erzsébet-program végrehajtásának kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztos az eseményen jelezte:, hogy az Erzsébet-táborok pályázatát a jövő hónapban írják ki. Mindkét pályázatra csak elektronikus úton lehet jelentkezni, és hétszáznál is több helyen, köztük a kormányablakoknál kérhetnek segítséget az érdeklődők.

Jelezte, hogy a beadást követően várhatóan két héten belül megszületik az értékelés. A költségek önrészét március végéig fizethetik be a nyertesek, márciusban a nyugdíjasok, áprilisban a nagycsaládosok és a fogyatékossággal élők intézhetik szállásfoglalásukat. Idén is előnyt élveznek azok, akik nem kaptak támogatást az előző esztendőben.

Kitért arra, hogy a pályázás feltétele nyugdíjasok esetében a legalább 60 éves kor és a legfeljebb 147 ezer forintos nyugdíj, a nagycsaládoknál az, hogy az egy főre eső jövedelem ne érje el a minimálbért, a fogyatékossággal élőknél pedig a legalább 18 éves kor és az, hogy az érintett részesüljön fogyatékos támogatásban.

Megemlítette, hogy a hatmilliárd forintos keretösszeg felét fordítják majd Erzsébet-táborokra. Új elemként említette, hogy mind a 198 tankerületben indítanak majd napközis táborokat.

(forrás: kormany.hu, MTI)