megosztás
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program keretében – az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – nyugdíjasok számára üdülési vagy fürdőbelépő támogatására – pályázatot hirdet.
Az üdülési pályázaton nyertes nyugdíjas pályázók részéről 5000 Ft/fő önerő befizetése szükséges az elnyert támogatás igénybevételéhez. A nyertes nyugdíjasok – szálláshelytől függően – animált közösségi programokon, a szálláshely vonzáskörzetéhez közel eső turisztikai látványosságokhoz kapcsolódó szervezett kirándulásokon, illetve zenés- táncos, valamint gasztronómia esteken is részt vehetnek.
A Kedvezményes fürdőbelépők nyugdíjas pályázók számára elnevezésű kiírás résztvevői 2500 Ft/fő önerő befizetése mellett országosan mintegy 80 fürdőt vehetnek igénybe, az egyes helyszínektől függően legalább 5, és legfeljebb 33 alkalommal.
Üdülési pályázat nyugdíjasok számára 2016
A pályázat célja:
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) az Erzsébet-program keretében – az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – nyugdíjasok számára üdülési pályázatot hirdet. Az Alapítvány a pályázattal elnyerhető támogatást üdülési szolgáltatásra nyújtja. A jelen pályázattal elnyerhető üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.
Kedvezményezettek köre:
Azon belföldi illetőségű, öregségi nyugellátásban részesülő, 60. életévét betöltött személy, akinek rendszeres, a 2016. évre megállapított havi teljes összegű ellátása nem haladja meg a 147 000 Ft-ot, valamint további adóköteles jövedelemmel nem rendelkezik.
Azon pályázó, aki a „Kedvezményes fürdőbelépők nyugdíjasok számára 2016” pályázati felhívásra pályázatot nyújt be, jelen kiírás keretében nem részesülhet az Alapítvány által nyújtott támogatásban.
Elnyert támogatás esetén a támogatott 5000 Ft önrész befizetésével veheti igénybe az üdülési szolgáltatást elő-, valamint utószezonban, az alábbiakban jelölt időszakokban:
− előszezonban: június 15-ig;
− utószezonban: szeptember 1. − december 31. között megkezdett üdülésre.
Az elnyert üdülési támogatás kizárólag a pályázó nevére szóló elektronikus kártya segítségével vehető igénybe a pályázati önrész befizetését követően, a szállásfoglalás során kiválasztott üdülőkben.
Általános pályázati feltételek:
• A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó személy a www.erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon, majd személyes adatokkal feltöltött egyéni profilt (továbbiakban: pályázói profil) hozzon létre. A pályázó a regisztrációt követően visszaigazoló e-mailt kap. Az e-mailben található internetes hivatkozásra (linkre) kattintva kell aktiválnia a pályázói profilját. A pályázattal kapcsolatos mindennemű kommunikáció a regisztráció során megadott e-mail címen történik. Egy e-mail címmel kizárólag egy személy regisztrációja lehetséges.
• Pályázatot benyújtani kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapon feltöltött – a kötelező adatokkal és melléklettel ellátott – pályázói profillal lehet.
• A pályázói profil kötelező melléklete a „Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez” elnevezésű dokumentum, amelyet kizárólag az Alapítvány által meghatározott, a www.erzsebetprogram.hu honlapról letölthető formanyomtatványon lehet benyújtani. Az aláírt dokumentumot digitalizált formában kell feltölteni a pályázói profilhoz JPEG / PNG-formátumban, legfeljebb 1 MB méretben.
• A hibásan, hiányosan, vagy nem feldolgozható adatokkal kitöltött és kötelező melléklet nélküli, illetve nem aktivált pályázói profillal nincs lehetőség pályázat benyújtására.
• Pályázat benyújtása kizárólag a kötelező adatokkal kitöltött, jelen pályázati felhívásban rögzített feltételeknek megfelelő pályázói profil rögzítését követően válik elérhetővé.
• Egy pályázat keretében kizárólag egy jogosult személy nyújthatja be jelentkezését.
• Egy személy kizárólag egy pályázat keretében részesülhet az Alapítvány támogatásában.
• A pályázat véglegesítésére kizárólag a kötelező pályázói nyilatkozatok elfogadását követően van lehetőség.
• Az érvénytelenül beadott pályázat hiánypótlására, javítására nincs lehetőség.
• Az adatok valóságtartalmát az Alapítvány ellenőrizheti.
• A pályázat benyújtását követően pályázat azonosító számot, úgynevezett pályázatazonosítót1 kap.
• A pályázó legkésőbb a benyújtási határidőt követő 30 napon belül az Alapítványtól e-mailben kap tájékoztatást pályázatának feldolgozási eredményéről.
• Az üdülési támogatás igénybevételének feltétele a pályázati önrész határidőben történő befizetése az Alapítvány részére.
• A pályázati önrész befizetésének határideje: 2016. március 31. Az önrészt egy összegben kell az Alapítvány által megküldött postai csekken keresztül vagy a www.erzsebetprogram.hu honlapon elektronikus bankkártyás fizetéssel az Alapítvány részére megfizetni.
• Amennyiben a pályázati önrész a megjelölt határidőig nem kerül befizetésre, úgy a benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül.
• Az elnyert üdülési szolgáltatást a nyertes pályázók a www.erzsebetprogram.hu honlapon feltüntetett szálláshelyeken vehetik igénybe.
• A pályázatok elbírálásánál előnyben részesül az a pályázó, aki a 2014-es, valamint a 2015-ös évben nem nyert támogatást az Alapítványtól.
• Jelen pályázat támogatási feltételei a pályázati keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 2016. február 29. napjáig állnak fenn.
• A pályázattal elnyerhető támogatás nem terjed ki az üdülés helyszínére történő utazás megszervezésére, valamint az utazás költségeire.
Amennyiben a támogatás nem kerül felhasználásra, az elnyert támogatás érvényét veszti, illetve a befizetett önrész visszafizetésére nincs lehetőség.
A pályázat benyújtható: 2016. február 29. napjáig
Kedvezményes fürdőbelépők nyugdíjasok számára 2016
A pályázat célja:
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) az Erzsébet-program keretében – regenerációhoz szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – nyugdíjasok számára fürdőbelépőjük támogatására pályázatot hirdet. Az Alapítvány a pályázattal elnyerhető támogatást kedvezményes fürdőbelépőkre nyújtja. A jelen pályázattal elnyerhető támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak. A támogatásban részesített pályázók a www.erzsebetprogram.hu honlapon elérhető fürdőszolgáltatók köréből választva válnak belépésre jogosulttá legalább 5 alkalommal az adott fürdőhelyszínen.
Kedvezményezettek köre:
Azon belföldi illetőségű, öregségi nyugellátásban részesülő, 60. életévét betöltött személy, akinek rendszeres, a 2016. évre megállapított havi teljes összegű ellátása nem haladja meg a 147 000 Ft-ot, valamint további adóköteles jövedelemmel nem rendelkezik.
Azon pályázó, aki az „Üdülési pályázat nyugdíjasok számára 2016” pályázati felhívásra pályázatot nyújt be, jelen kiírás keretében nem részesülhet az Alapítvány által nyújtott támogatásban.
Elnyert támogatás esetén a támogatott 2500 Ft önrész befizetésével veheti igénybe a www.erzsebetprogram.hu oldalon elérhető fürdőszolgáltatók meghatározott szolgáltatásait kizárólag a pályázó nevére szóló elektronikus kártya segítségével.
Általános pályázati feltételek:
• A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó személy a www.erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon, majd személyes adatokkal feltöltött egyéni profilt (továbbiakban: pályázói profil) hozzon létre. A pályázó a regisztrációt követően visszaigazoló e-mailt kap. Az e-mailben található internetes hivatkozásra (linkre) kattintva kell aktiválnia a pályázói profilját. A pályázattal kapcsolatos mindennemű kommunikáció a regisztráció során megadott e-mail címen történik. Egy e-mail címmel kizárólag egy személy regisztrációja lehetséges.
• Pályázatot benyújtani kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapon feltöltött – a kötelező adatokkal és melléklettel ellátott – pályázói profillal lehet.
• A pályázói profil kötelező melléklete a „Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez” elnevezésű dokumentum, amelyet kizárólag az Alapítvány által meghatározott, a www.erzsebetprogram.hu honlapról letölthető formanyomtatványon lehet benyújtani. Az aláírt dokumentumot digitalizált formában kell feltölteni a pályázói profilhoz JPEG / PNG formátumban, legfeljebb 1 MB méretben.
• A hibásan, hiányosan, vagy nem feldolgozható adatokkal kitöltött és kötelező melléklet nélküli, illetve nem aktivált pályázói profillal nincs lehetőség pályázat benyújtására.
• Pályázat benyújtása kizárólag a kötelező adatokkal kitöltött, jelen pályázati felhívásban rögzített feltételeknek megfelelő pályázói profil rögzítését követően válik elérhetővé.
• Egy pályázat keretében kizárólag egy jogosult személy nyújthatja be jelentkezését.
• Egy személy kizárólag egy pályázat keretében részesülhet Az Alapítvány támogatásában.
• A pályázat véglegesítésére kizárólag a kötelező pályázói nyilatkozatok elfogadását követően van lehetőség.
• Az érvénytelenül beadott pályázat hiánypótlására, javítására nincs lehetőség.
• Az adatok valóságtartalmát az Alapítvány ellenőrizheti.
• A pályázat benyújtását követően apályázat azonosító számot, úgynevezett pályázatazonosítót1 kap.
• A pályázó legkésőbb a benyújtási határidőt követő 30 napon belül az Alapítványtól e-mailben kap tájékoztatást pályázatának feldolgozási eredményéről.
• A támogatás igénybevételének feltétele a pályázati önrész határidőben történő befizetése az Alapítvány részére.
• A pályázati önrész befizetésének határideje: 2016. március 31. Az önrészt egy összegben kell az Alapítvány által megküldött postai csekken keresztül vagy a www.erzsebetprogram.hu honlapon elektronikus bankkártyás fizetéssel az Alapítvány részére megfizetni.
• Amennyiben a pályázati önrész a megjelölt határidőig nem kerül befizetésre, úgy a benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül.
• Az elnyert támogatást a nyertes pályázók a www.erzsebetprogram.hu oldalon feltüntetett, valamint jelen pályázati felhívásban rögzített fürdőszolgáltatóknál vehetik igénybe a kiválasztott fürdőhelyszíneken belépőjegy megváltására legalább 5, legfeljebb 33 alkalommal.
• A pályázatok elbírálásánál előnyben részesül az a pályázó, aki a 2014-es, valamint a 2015-ös évben nem nyert támogatást az Alapítványtól.
• Jelen pályázat támogatási feltételei a pályázati keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 2016. február 29. napjáig állnak fenn.
• A pályázattal elnyerhető támogatás nem terjed ki a kiválasztott fürdőhely(ek)re történő utazás megszervezésére, valamint az utazás költségeire.
Amennyiben a támogatás nem kerül felhasználásra, az elnyert támogatás érvényét veszti, illetve a befizetett önrész visszafizetésére nincs lehetőség.
A pályázat benyújtható: 2016. február 29. napjáig
(forrás: http://www.erzsebetprogram.hu/)