A mikro-, kis- és középvállalkozások mától nyújthatják be konkrét fejlesztési elképzeléseiket

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megjelent két, a versenyképességet javító, kapacitásbővítést támogató felhívásra mától nyújthatják be a mikro-, kis- és középvállalkozások konkrét fejlesztési elképzeléseiket.

Erről a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára, Rákossy Balázs, tájékoztatta az MTI-t.

Összesen 85 milliárd forint a két felhívás keretösszege.

A vállalkozások modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a versenyképesség feltételeinek megteremtésére és fenntartására nyerhetnek támogatást a vállalkozások összesen 65 milliárd forintos keretösszegből. Főként a feldolgozóiparban tevékenykedő vállalkozások jelentkezhetnek  a „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című felhívásra.  50 és 500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el.

A „Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása” című pályázaton a vállalkozások fejlődésének, piaci pozíciójának erősítésére, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatására és a helyi gazdaság megerősítésére nyílik lehetőség összesen 20 milliárd forintból.  5 és 50 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak a vállalkozások ezen a pályázaton.  Itt fontos, hogy felhasználhatóak a források a szabad vállalkozási zónákban, 10 milliárd forint keretösszegben megvalósuló kapacitásbővítő fejlesztések esetén a feldolgozóiparon kívül más ágazatokban, így például a szolgáltatóiparban megvalósuló fejlesztésekre is. Szintén 10 milliárd forint áll a fejlesztésben, növekedésben érdekelt vállalkozások rendelkezésére a szabad vállalkozási zónán, illetve a Közép-magyarországi régión kívül megvalósuló beruházások esetén.

A pályázati rendszer a technikai újítások révén jelentősen egyszerűsödött. A pályázók által nyújtandó adatok száma például a korábbi 600 adatmezőről a felére csökkent. Bevezették továbbá az egyszeri adatbekérés elvét. Ez azt jelenti, hogy ha a támogatások kezelésében érintett szervezet a pályázótól, kedvezményezettől egy bizonyos adatot egyszer már bekért, akkor azt az adott projekt kezelésében érintett más szervezet már nem kérheti be, hanem a monitoring rendszerből kell lekérdeznie. Az e-aláírásos hitelesítést is biztosították a kedvezményezettek számára, továbbá elektronikus lett a teljes pályázati folyamat.

(forrás: kormany.hu, MTI)