Jóváhagyta az Európai Unió az egységes kérelmek beadási határidejének meghosszabbítását.

Ezt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) közölte.

A hivatal szerint a gazdálkodóknak így több idejük jut arra, hogy igényeljék a mezőgazdasági támogatásokat. Eszerint az idei kérelmeket Magyarországon az eredeti határidőnél egy héttel tovább, várhatóan május 23-ig lehet szankciómentesen benyújtani az MVH-hoz.

Erről Gyuricza Csaba, az MVH elnöke tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.

Hozzátette, hogy ennek megfelelően kitolódnak a további, benyújtással kapcsolatos határidők is. A múlt évhez hasonlóan az unió idén is legfeljebb egy hónapos hosszabbítást engedélyezett, ám a kifizetések ütemének tartása érdekében Magyarország csak rövid haladékkal él. A határidő túlzott módosítása kockáztatná az októberi előlegfizetést.

Beszélt arról is, hogy mintegy 124 221 egységes kérelmet nyújtottak be az MVH-hoz az idén május 11-ig, valamivel kevesebbet, mint tavaly. A hivatal vezetője arra kéri a gazdálkodókat, hogy ne hagyják az utolsó pillanatra kérelmük beadását, így jelentősen csökkenthetik a gazdálkodóknak segítséget nyújtó falugazdászok és az elektronikus beadófelület túlterhelését.

A következő napokban várható a határidő meghosszabbításról szóló és az egységes kérelmekhez kapcsolódó egyéb határidőket tartalmazó magyarországi szabályozás megjelenése.

(forrás: kormany.hu, MTI)