A határon túli magyarság szempontjából elengedhetetlenül fontos a gazdaság fejlesztése.

Erről Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára beszélt pénteken a 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozások éve program nyitókonferenciáján, Budapesten.

Kifejtette, hogy a közvetlen határ menti területek összekapcsolásával, a Kárpát-medence egészére kiterjedő üzleti hálózat létrehozásával, az anyagi eszközök előteremtésével lát lehetőséget a határon túli magyarság gazdasági perspektívájának erősítésére.

Elmondta, hogy a magyar kormány jelenős lépéseket tett a közvetlen határ menti területek összekapcsolására, a gazdasági együttműködés erősítésére. 30 közúti kapcsolatot állítottak helyre a szomszédos országokkal az elmúlt öt évben, a következő években pedig több mint 40 összeköttetés építését határozták el, ezek anyagi fedezette adott, az ütemezés a partnerekkel való együttműködés függvénye. Fontos az intézményes keretek megalapozása uniós eszközzel, az európai területi társulásokkal a határ menti területek összekapcsolásában.

Szólt arról, hogy a Kárpát-medence egészére kiterjedő üzleti hálózatot hoznak létre, 22 irodát terveznek a kereskedőház keretében, már működik ezek nagy része, és szervezik a vállalkozók közötti kapcsolatokat. Az idei év áttörést hoz az anyagi eszközök előteremtésében. Példaként említette, hogy a magyar kormány 150 ezer vajdasági magyar részére 50 milliárd forint gazdaságfejlesztési támogatást biztosít, a vállalkozók erősítésére, és ha jól fog működni ez a modell, akkor tervezik bevezetését más relációban is.

Ismertette, hogy a program lebonyolítására 8 gazdaságfejlesztési irodát hoztak létre a Vajdaságban, továbbá a nagykövetségek és a konzulátusok révén 45 helyszínen van a magyar diplomácia jelen.

Hangsúlyozta, hogy meghatározó feladata van a gazdaságfejlesztésben a klasszikus diplomáciának.

Kiss Antal miniszteri biztos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alatt működő Magyar Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet, hogy magyar nyelvű honlapot működtetnek a Brüsszelből közvetlenül elnyerhető forrásokhoz jutás segítésére, a felületen közérthetően teszik közzé az uniós pályázatokat.

(forrás: kormany.hu, MTI / KKM)