megosztás
A könyvszakmai projekt célja a nemzeti kultúrkincs megőrzése, a hazai és a határon túli magyar kiadók által megjelentetett, értéket képviselő könyvek eljuttatása minél több olvasóhoz a hazai és a határon túli könyvtárakon keresztül; az olvasáskultúra fejlesztése.
A projekt megvalósítása érdekében a Nemzeti Kulturális Alap Könyvkiadás Kollégiuma felhívással fordul a magyarországi bejegyzésű és a határon túli magyar kiadókhoz, hogy könyveiket nevezzék a Márai-program VI. listájára a KELLO honlapján, https://marai.kello.hu/ elérési útvonalon.
Azok a kiadók nem vehetnek részt a Márai-program VI. fordulójában, akik a Márai-program V. fordulójában nem teljesítették vállalt kötelezettségeiket, azaz a tőlük megrendelt szükséges könyvmennyiséget – 100 példányig – nem szállították be a Könyvtárellátó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. kijelölt raktárhelyiségébe, illetve a szükséges bizonylatokat nem állították ki a KELLO által megadott határidőig.
A jelentkezés feltételei:
• A Márai-listára csak olyan magyar nyelvű könyvekkel, hangoskönyvekkel lehet pályázni, amelyek már könyvesbolti forgalomba kerültek.
• A kollégium különösen várja a kiadók ifjúsági, illetve gyermekkönyveinek felajánlását.
• A Márai-listára egyrészt kortárs és klasszikus szépirodalmi művekkel (beleértve a gyermek- és ifjúsági műveket), másrészt a tényirodalom körébe sorolható ismeretterjesztő és művészeti könyvekkel (beleértve a gyermek- és ifjúsági műveket) lehet jelentkezni.
• A Márai VI. listára csak 2015. január 1. és 2016. március 10. között megjelent könyvekkel lehet pályázni.
• A kiadók a kiskereskedelmi ár legfeljebb 75%-ért ajánlhatják fel könyveiket, hangoskönyveiket, továbbá vállalniuk kell a könyvtárakba történő eljuttatás költségét.
• A kiadók legfeljebb 10 szépirodalmi és 10 tényirodalmi címmel jelentkezhetnek a kiírt pályázatra.
• A pályázatra nevezett művekből a kiadóknál legalább 100 példánynak kell rendelkezésre állnia.
• A kiadók a korábbi Márai-listára felajánlott, illetve a listára beválasztott könyvekkel újra részt vehetnek az VI. fordulóban is, de csak a fentebb meghatározott kritériumok figyelembe vételével.
Nem lehet nevezni:
• A Márai VI. listára olyan könyvekkel, amelyek részesültek más, központi, az állami költségvetésből, illetve európai uniós forrásból származó, a könyv kiadására szóló támogatásból (NKA, OTKA, TÁMOP, MTA stb.).
• A ponyva és lektűr kategóriájába tartozó művekkel.
• A hivatalos tankönyvlistán szereplő és egyetemi jegyzetnek készült művekkel.
• Kiadói tervekkel.
Lehet nevezni:
• Olyan kiadványok 2. kiadásával, illetve olyan kiadványok átdolgozott/bővített 2. kiadásával, amelyek korábban központi, az állami költségvetésből, illetve európai uniós forrásból származó, a könyv kiadására szóló támogatásban (NKA, OTKA, TÁMOP, MTA stb.) részesültek.
A kiadók részvételi szándékukat írásban kötelesek jelezni – a KELLO részére – 2016. június 1. és 2016. június 9. között.
A jelentkezéssel egyidejűleg a könyvkiadóknak nyilatkozniuk kell arról, hogy a meghatározott példányszámot biztosítják a Könyvtárellátó megrendelésétől számított 20 naptári napon belül.
Továbbá a könyvkiadóknak nyilatkozniuk kell, hogy korábban nem részesültek – a Márai VI. listára felajánlott könyvekkel kapcsolatban – központi, állami költségvetésből, illetve európai uniós forrásból kapott (NKA, OTKA, TÁMOP, MTA stb.) könyvkiadási támogatásban (NYILATKOZAT).
A Márai-program keretében nevezett művek címét, műfaji besorolását, kiadásra vonatkozó adatait (hányadik kiadás, utánnyomás, bővített kiadás, javított kiadás), valamint a kiadók adatait a Könyvtárellátó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. erre a célra létrehozott felületén lehet rögzíteni: 2016. június 10.–2016. június 17-ig.
A könyvek nevezésekor a felületen minden adatot kötelező megadni.
A kiadók felajánlott könyveiből a Könyvkiadás Kollégiuma 2016-ban 400 művet (200 szépirodalmi és 200 tényirodalmi) választ ki az VI. Márai-listára, amelyből a könyvtárak – gyűjtőkörüknek megfelelően – választhatnak.
Amennyiben a pályázatban résztvevő kiadók nem tartják be a pályázat rájuk vonatkozó szabályait és időbeosztását, akkor automatikusan kizárják magukat 3 évre a Márai könyvtámogatási programban való részvétel lehetőségétől.
Az Európai Unió Bizottságának SA. 34770 (2012/N-2) határozatával jóváhagyott támogatási program alapján azok a kiadók, amelyek könyvét a könyvtárak az NKA támogatásával megvásárolják, kulturális támogatásban részesülnek.
(forrás: nka.hu)