Február elejéig a gazdák 95 százaléka kapott alaptámogatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH).

Erről Gyuricza Csaba, az MVH elnöke számolt be szerdán az MTI-nek.

Hozzátette, hogy még az előző, jól bejáratott agrártámogatásoknál sem volt példa ilyen arányú kifizetésre. A hivatal csak 2016 első hónapjában 50 milliárdot utalt a jogosultaknak. Tavaly pedig minden eddiginél többet, mintegy 800 milliárd forintot fizetett ki az MVH, ez mintegy 15-20 százalékkal több, mint a korábbi években.

Értékelése szerint 2015 az MVH legnehezebb, de egyik legsikeresebb éve volt. Miközben az MVH működését az új Közös Agrárpolitika (KAP) reformjából adódó változásokhoz kellett igazítani, a 2007-2013-as uniós ciklus kifizetései befejeződtek, továbbá megkezdődött a felkészülés az új Vidékfejlesztési Program (VP) pályázataira.

Kiemelte, hogy a gazdabarát hivatal kialakítását tűzte ki célul az MVH új vezetése. Ennek érdekében átalakította az informatikai rendszerét, az ügyfélszolgálatát, és a korábbi 50 százalék alatti telefonos elérhetőséget 85 százalék fölé emelte. Megújította a hivatal honlapját, partneri viszonyra törekedett a termelőkkel a pályázati folyamat és az ellenőrzések során. Kerülte a szankcióorientált, öncélú ellenőrzéseket, a helyszíni ellenőrök oktatására is nagy hangsúlyt fektetett. Újdonság volt, hogy a gazdák támogatási kérelmeik benyújtását követően tájékoztatást kaptak a támogatási kérelmeknél gyakran előforduló elkövetett hibákról.

Rámutatott, hogy az új agrártámogatási rendszer sikerének tekinthető, hogy tavaly október 16-án elindította az MVH az előlegfizetést. Mindez jelentős eredmény, mivel csupán 11 tagállam vállalta, hogy előleget fizet gazdálkodóinak.

Kiemelte, hogy emellett Magyarország az egyetlen uniós tagország, amely egyidejűleg nyolc jogcímben indította el a kifizetéseket. Magyar javaslatra került be az uniós szabályozásba, hogy a korábbi maximum 50 helyett legfeljebb 70 százalékos előleget is fizethetnek a tagállamok. Magyarország élt is az akár 70 százalékos előlegfizetés lehetőségével. Mindez versenyelőnyt jelent a magyar gazdáknak.

Elmondta, hogy az előlegfizetés november 30-i határidejéig területalapú támogatásra (SAPS-ra), zöldítésre és egyes termeléshez kötött állatalapú jogcímekre az MVH összesen közel 132 milliárd forintot utalt a gazdáknak. Idén január végére pedig az előlegek és részfizetések együttes összege meghaladta a 255 milliárd forintot, és a tervek szerint a hivatalos határidő előtt, a nyár elejéig minden jogosult kérelmező megkapja a támogatását.

Értékelése szerint a 2007 és 2013 közötti európai uniós fejlesztési ciklus agrár-vidékfejlesztési támogatásainak kifizetése is sikeresen zárult. December 31-ig került sor z Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló támogatások kifizetésére. A 2007 és 2015 közötti időszakban EMVA forrásból összesen több mint 1500 milliárd forint uniós támogatást fizetett ki a hivatal, tavaly mintegy 800 milliárd forintnyi támogatás kifizetésére került sor.

Ismertette, hogy a hivatal 2015-ben 232 ezer kérelmet bírált el a rekordösszegű kifizetés mellett, miközben mindössze 1150-en fellebbeztek a döntések ellen. A múlt évben az MVH munkatársai összesen több mint 1 millió 300 ezer hatósági ügy intézésében vettek részt, ami átlagosan 1000 ügyet jelent munkatársanként az elmúlt évre vetítve.

(forrás. kormany.hu, MTI)